Tóth Mihály hazatért, három évre írt alá nevelőegyesületéhez

Vágólapra másolva!
2007.07.26. 19:49
Címkék
A norvég Fredrikstadtól hazatérő Tóth Mihály csütörtökön megegyezett a Budapest Honvéddal, a 32 esztendős támadó 2010 nyaráig érvényes szerződést írt alá nevelőegyesületéhez. Ha a piros-feketék túljutnak a moldovai Nistru Otacin az UEFA-kupa selejtezőben a piros-feketék, a következő körben már Tóth Mihály is pályára léphet.
Tóth Mihály sokat tehet a Honvéd sikeréért, itthon és a nemzetközi porondon is
Farkas József
Tóth Mihály sokat tehet a Honvéd sikeréért, itthon és a nemzetközi porondon is
Tóth Mihály sokat tehet a Honvéd sikeréért, itthon és a nemzetközi porondon is
Farkas József
Tóth Mihály sokat tehet a Honvéd sikeréért, itthon és a nemzetközi porondon is

A kispesti futballklub hivatalos internetes oldala, a honvedfc.hu közlése szerint Tóth Mihály csütörtök délután három évre szóló, azaz 2010 nyaráig érvényes megállapodást írt alá.

A Chisinauban elért 1-1-es döntetlen után, ha a budapesti visszavágón kiverik a moldovai Nistru Otacit az UEFA-Kupa selejtezőjében, akkor Tóth Mihályt már nevezhetik a következő körre. Azaz a Honvéd-tábor régi-új kedvence nemcsak a honi pontvadászatban, hanem a nemzetközi porondon is segítheti nevelőegyesületét.

Tóth az 1993-94-es bajnoki évben ezüstérmet szerzett csapatban 7 találkozón jutott szóhoz Honvédban.. Első élvonalbeli gólját 1994. április 16-án a fehérváriak ellen szerezte. A következő évet kölcsönben Székesfehérváron töltötte, visszatérése után 56 bajnokin 18 gólt szerzett.

1997-ben a belga Germinal Ekerenhez szerződött. Ezt követően a francia FC Metz játékosa lett, féléves a tunéziai kitérő után (a Club Africannal kupagyőztes lett) visszatért a franciákhoz.

1999-ben hazatért és az FTC-ben folytatta pályafutását. 2001-ben a Matáv FC Sopronhoz igazolt, ahol többek között együtt játszott a nemrég, szintén visszatérő Bárányos Zsolttal. A két játékos pályafutása egyébként negyedszer keresztezi egymást, hiszen a Kispest, a Ferencváros és a Sopron után újra egy csapatban rúgják majd a labdát.

Tóth Mihály 2005-től a Fredrikstad gárdáját erősítette.
Legfrissebb hírek

Sakk: Rapport Richárd és Lékó Péter is kiesett a világkupán

Egyéb egyéni
26 perce

Klebelsberg Kuno, az első sportminiszter

Népsport
31 perce

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott az UTE játékosa

Jégkorong
1 órája

Mbappé megismételte Puskás Ferenc nyolcmeccses sorozatát a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szijjártó Péter: Öt konzul segíti a magyar szurkolókat Örményországban

Magyar válogatott
1 órája

A La Liga pénzügyi szabályai miatt esett kútba a Getafe tulajdonosváltása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: a mezőny első felében a mieink a sportpisztoly első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Vb-selejtező: Mocsi, Ötvös és Bárány nem játszik az örmények ellen

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik