ZTE: Tóth Zoltán az új igazolás

Vágólapra másolva!
2006.06.23. 09:02
Címkék
Ferenczi István és Sorin Botis után újabb játékos igazolt Zalaegerszegre: a Tatabánya saját nevelésű 22 éves középpályása Tóth Zoltán kötött három éves szerződést a korábbi bajnokcsapattal.
Tóth a most véget ért bajnokságban mutatkozott be az NB I-ben, ahol az újonc és végül ötödik helyet szerző Tatabánya egyik meghatározó játékosa volt, hiszen huszonnyolc mérkőzésen is pályára lépett, s ez idő alatt két gólt szerzett a Győr, illetve az Újpest ellen.

Tóth már az ötödik játékos, amely a nyáron elhagyja Tatabányát: rajta kívül a Debrecenhez igazolt Balogh Zoltán, míg három légiósra – a kameruni Ahidjo Nanára, az kosovói Ilir Nalbanira és a brazil Jerson José Da Silvára – a klub nem tartott igényt. Pótlásukra eddig két játékos érkezett: Goran Jezdimirovics az MTK-tól, Csopaki István pedig a REAC-tól igazolt a kék-fehérekhez.
Legfrissebb hírek

NB III: Kalmár Zsolt egy utolsó esélyt adott magának

Labdarúgó NB II
5 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika a 13., Fábián Sára a 16. sportpisztolyban

Egyéb egyéni
12 perce

Vb-selejtezők: Suriname és Curacao egy meccsre a történelmi kijutástól

Foci vb 2026
19 perce

Ronaldo, a nyűgös herceg; Budapest, a hirtelen jött esély – a Roma csatára is érkezhet

Foci vb 2026
20 perce

Péni István negyedik lett fekvőben a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
26 perce

Olvasóinknál Varga Barnabás lett a mieink legjobbja Örményország ellen

Magyar válogatott
42 perce

A pótselejtező elérésére több, mint 80 százalék esélye van a magyar válogatottnak a számítások szerint

Magyar válogatott
44 perce

Vb-selejtező: norvég játékvezető az írek elleni sorsdöntő mérkőzésen

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik