Anglia: a West Bromwich nem engedi el legjobbjait

Vágólapra másolva!
2006.05.24. 17:55
Címkék
Visszautasította Gera Zoltán csapata, az angol labdarúgó-bajnokság első osztályából idén kiesett West Bromwich Albion a Tottenham Hotspur ajánlatát: a Spurs Curtis Daviest, az U21-es válogatott védőjét szerette volna megvenni a birminghamiektől.

Bryan Robson vezetőedző indoklása szerint a West Brom azért ragaszkodik mindenáron Davieshez, mert kulcsszerepet szánnak neki a következő idényben – a másodosztályban ugyanis egyértelműen a feljutás a cél.

A tavaly augusztusban 3 millió fontért megvásárolt Daviesért 3 és fél milliót ajánlott a londoni csapat.

“Visszautasítottuk a Tottenham ajánlatát, Curtis nem eladó. Ha együtt tudjuk tartani a fiúkat, és még szerzünk néhány új játékost melléjük, jók lesznek az esélyeink jövőre” – vélekedett Robson.

Jeremy Peace klubelnök is osztotta a szakember álláspontját. “Amióta csak tudjuk, melyik bajnokságban indulhatunk jövőre, azt valljuk, hogy a célunk a gárda megerősítése, nem az, hogy szétszéledjen a csapat” – jelentette ki.

A West Brom döntése érdekes lehet Gera Zoltán szempontjából is, akinek szintén akadnak kérői a Premier League-ből.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
5 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
5 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
5 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
6 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
6 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
6 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik