Újpest: feljelentést tett a klub a IV. kerületi kapitányságon

Vágólapra másolva!
2006.05.22. 18:34
Címkék
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a mai napon a BRFK IV. kerületi kapitányságának bűnügyi osztályán dr. Dányi Szilárd, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a szombati, Újpest FC–MTK Budapest élvonalbeli bajnoki mérkőzés (1-2) lefújása után történtek miatt. Olvasható a lila-fehér klub hivatalos honlapján, az ujpestfc.hu internetes oldalon.

A feljelentés szövege:

„Alulírott dr. Dányi Szilárd az Újpest FC Kft. (1044 Budapest, Megyeri út 13.) ügyvezető igazgatója, mint a sértett jogi személy képviselője ismeretlen tettes ellen feljelentést teszek a Btk. 271.§(1) bekezdésébe ütköző és (2) bekezdés a. pontja szerint minősülő csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének a gyanúja miatt. Egyben közlöm, hogy az elkövetőkkel szemben a keletkezett kárunk megtérítése iránt polgári jogi igényt terjesztünk elő, amelynek összegét csak a későbbiekben tudjuk meghatározni.

A 2006. május 20. napján lejátszott Újpest FC–MTK Budapest felnőtt NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés lefújását követően körülbelül 10-15 ember a nézőtérről a kerítésen átmászva a játéktérre ment és ott verbálisan – valamint egy személy tettleg is – inzultálta a mérkőzés játékvezetőjét, Bede Ferencet.

Álláspontom szerint ezen személyek kihívóan közösségellenes erőszakos magatartást tanúsítottak, amely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsenek, valamint magatartásukkal jelentősen sértették az Újpest FC mind gazdasági, mint sportszakmai érdekeit, ezáltal sportszervezetünknek anyagi kárt is okoztak.

Fentiek alapján kérem a nyomozás elrendelését, és az annak során felderített elkövetők példás megbüntetését. Egyben kérem az elkövetőkként beazonosított személyek kilétéről sportszervezetünket, mint a mérkőzés rendezőit szíveskedjenek értesíteni azért, hogy ezen személyeket ki tudjuk tiltani rendezvényeinkről.”

Legfrissebb hírek

Ez ám a büntetés: 94 pontos levonás a román labdarúgásban

Minden más foci
14 perce

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
32 perce

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
38 perce

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a tizedik helyen végzett

Egyéb egyéni
47 perce

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
59 perce

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
1 órája

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
1 órája

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik