Giuseppe Signori még nem vonul vissza

Vágólapra másolva!
2006.05.19. 11:27
Címkék
Annak ellenére, hogy sérülések miatt a vártnál végül rövidebbre sikeredett Giuseppe Signori soproni vendégjátéka, a 38 esztendős olasz támadó még nem tervezi, hogy szögre akasztaná a futballcipőt.
Signori még szívesen folytatná egy évig
Török Attila
Signori még szívesen folytatná egy évig
Signori még szívesen folytatná egy évig
Török Attila
Signori még szívesen folytatná egy évig

A 28-szoros olasz válogatott Signori a napokban tért haza Olaszországba az FC Sopron együttesétől, amelyben tíz bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett, és ottléte alatt nagy népszerűségnek is örvendett. Tavasszal azonban a Honvéd, majd a Vasas elleni bajnokin is megsérült, és már nem is tudta visszanyerni formáját, így végül közös megegyezéssel távozott a magyar csapattól.

A csatár a nyári labdarúgó-világbajnokságon a Rai UNO tévécsatorna szakkommentátora lesz, de az olasz Datasport internetes lapnak elmondta, nem foglalkoztatja a visszavonulás gondolata.

"Még nem hagyom abba. Még szeretnék legalább egy évet futballozni egy nyugodtabb bajnokságban, de Olaszországban semmiképpen sem. Egyelőre azonban még előttem áll a világbajnokság a Rainál, a többiről ráérek akkor gondolkodni, ha a vb-nek vége" - nyilatkozta a rutinos játékos, aki Sopron előtt a Leffét, a Piacenzát, a Trentót, a Foggiát, a Laziót, a Sampdoriát, a Bolognát és a görög Iraklisz Szalonikit is megjárta.

Signori azt is elárulta, miért tért haza idő előtt Sopronból. "A klubvezetés célja a kiesés elkerülése volt, és miután ezt sikerült bebiztosítani, ránk Luigi Sartorral már nem volt szükség. A bajnokság végére már csak fölösleges kiadás lettünk volna a klub számára. Helyesebb volt hagyni a fiatalokat játéklehetőséghez jutni, mert rájuk a következő idényben is szüksége lesz majd a Sopronnak" - világította meg a helyzetet egy másik szemszögből otthoni rajongói számára a nagylelkű olasz.
Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: csoportot mentene a Chiefs, támadóparádét hozhat a Rams–Seahawks 

Amerikai sportok
39 perce

Curry 49 ponttal vezette győzelemre a Warriorst a Spurs ellen – videók

Amerikai sportok
41 perce

Metzbe utazik a Loki, Hamarban teheti tökéletessé az évét az ETO

Kézilabda
43 perce

Sofron István: Azt érzem, hogy ide tartozom, és rossz, amikor ellenfélként érkezem

Jégkorong
53 perce

A mester és az ő kottája – 90 éves Pézsa Tibor

Képes Sport
1 órája

Nikházi Márk: Szenvedélyt és bátor játékot várok

Labdarúgó NB II
2 órája

Szűcs Tamás: Végre megéreztük, milyen nyerni

Magyar válogatott
2 órája

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik