MLSZ: mérsékelt büntetés Füzi-ügyben

Vágólapra másolva!
2006.05.12. 15:26
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága felülvizsgálva korábbi döntését Füzi Ákos (képünkön) esetében újabb határozatot fogadott el: három helyett csak egy barátságos találkozón nem szerepelhet a jól ismert okok miatt.

Füzi már nem tartozott az Austria Wien, de még nem az Újpest csapatához, amikor utóbbiak egyik téli felkészülési találkozóján pályára lépett és kiállították.

A piros lapot nem követte fegyelmi ülés és határozat az illetékes fórum részéről, amit sérelmezett a fél élvonal.

A Megyeri útiak arra hivatkozva nem tekintettek el a válogatott védő szerepeltetésétől, hogy az adott találkozón nem volt a játékosuk.

Véleményüknek helyt adott a fegyelmi biztosság is, amely abban egyetértett velük, hogy adott esetben nem lett volna joguk Füzit eltiltani.

Aztán végül nagysokára mégis döntést hozott az ügyben. Ennek következményeként a pályán elért bajnoki eredmények sem változtak és Füzi is megkapta büntetését. Az akkor három mérkőzésre szóló eltiltást most viszont egyre mérsékelték.

A fegyemi biztosság döntése alapján Füzi csapattársa, a vasárnap kiállított Tisza Tibor egy bajnokit hagy ki.

Sárga lapok miatt a Vasas 20 ezer forintos bírságot kapott.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

IFFHS: Cristiano Ronaldo 13. piros lapja volt a csütörtöki

Foci vb 2026
30 perce

FTC–Volán: a magyar jégkorong is profitálhat ezekből a rangadókból

Jégkorong
38 perce

Tóth Zita bravúros szerepléssel 25. lett a levi műlesikló vk-versenyen

Téli sportok
53 perce

Magyar–ír: az MLSZ reagált a Carpathian Brigade üzenetére

Magyar válogatott
54 perce

Vívás: Vajda Oszkár és Szalai Zalán a negyeddöntőig jutott Taskentben

Utánpótlássport
1 órája

Kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
1 órája

Bolla Bendegúz: Az írek szeretik provokálni az ellenfelet, ezt okosan kell kezelni

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Számunkra a rájátszás elérése a cél!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik