Ferencváros: Grósz újra tréningezhet

2005.08.08. 12:39
Címkék
A vasárnapi Honvéd elleni vereséggel a bajnokság utolsó helyére csúszott vissza az ezüstérmes Ferencváros. A nyáron jócskán meggyengült játékoskeretet további sérülések tizedelik, így tegnap igencsak felforgatott csapatot volt kénytelen pályára küldeni László Csaba vezetőedző.

A piros-feketék egyik támadója, az első fordulóban még igencsak visszafogott teljesítményt nyújtó brazil Alves ezúttal mesterhármast ért el, ráadásul mindhárom gólját fejjel érte el. Ez is azt jelzi, hogy a zöld-fehéreknek a védelme volt kifejezetten sebezhető. Még a 40 éves veterán Keller Józsefet is a pályára kellett küldenie László Csabának.

Így hát hó hír a Fradi-drukkerek számára, hogy megkezdheti az edzéseket Grósz Róbert, az Újpesttől igazolt védő, aki a Ripo-Minszk elleni UEFA-kupa selejtező első mérkőzésén még játszott, majd ezt követően szenvedett térdszalag sérülést. Orvosai szerint a játékos holnap megkezdheti a futóedzéseket, s ha nem érez fájdalmat, a jövő héten már a labdás tréningeken is részt vehet, s akár az augusztus 21-i Pápa elleni bajnokin is pályára léphet - jelentette a 100% Fradi.


Az NSO ajánlja:

Átigazolási körkép

Tippeljen a hetedik forduló eredményeire!

Bajnoki adatbank
A bajnokság állása
Fordulóról fordulóra 2005-2006
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon

Ferencváros
Legfrissebb hírek

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
3 perce

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
4 perce

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
37 perce

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
8 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik