NB I: az állami ünnep miatt vasárnap játszik otthon az FTC és a Vasas

2005.08.05. 14:09
Címkék
Az augusztus 20-i állami ünnepségekre hivatkozva az ORFK (Országos Rendőr-főkapitányság) azzal a kéréssel fordult az MLL-hez (Magyar Labdarúgó Liga), hogy az eredeti versenykiírásban a harmadik fordulóban augusztus 20-ra tervezett három budapesti mérkőzés közül kettőt másnap, azaz vasárnap játsszák le, mert nem tudja a kellő létszámban biztosítani a mérkőzéseket, illetve a stadionokat. Olvasható a ferencvárosi klub hivatalos honlapján, az ftc.hu internetes oldalon.

A liga versenybizottsága megértőnek bizonyult, így a szombaton 19.00 órás kezdéssel meghirdetett két bajnokit, az FTC-Pápa és a Vasas-Diósgyőr mérkőzéseket vasárnap rendezik.

Ott úgyis felszabadult a vasárnap délelőtti tévés mérkőzés - a Debrecen BL-beli kötelezettsége miatt szombaton fogadja az MTK-t -, így a pápaiak Üllői úti vendégjátékát követhetik nyomon a televíziónézők. A Vasas-Diósgyőr mérkőzésnek csak a napja módosult, az kezdési időpont nem, tehát az maradt 19.00 óra.
Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
8 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
28 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
32 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
54 perce

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik