Ferguson kapott gól nélküli, egy-két gólos hazai győzelemben bízik

2005.08.04. 11:49
Címkék
A Manchester United vár a magyar bajnokra, a DVSC AVE-Ásványvíz labdarúgócsapatára a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában. A tét nagy: a győztes felkerül a főtáblára. A magyar bajnokok közül mindezidáig egyedül a Ferencvárosnak sikerült, amely gárda 1995 őszén szerepelhetett a csoportkörben.

A debreceniek továbbjutásáról nyilatkozott az angol sztárklub, a bajnokságban legutóbb bronzérmet szerzett Manchester United hivatalos honlapján, a manutd.com internetes oldalon a vörösök mindenható skót menedzsere, Sir Alex Ferguson (képünkön).

A szakember szerint meggyőző a magyarok továbbjutása a horvát bajnok Hajduk Split ellen, különösen a 8-0-s összesítésbeli gólkülönbség ismeretében.

Ferguson úgy tervezi, hazai pályán az első mérkőzésen nem kapnak gólt a magyaroktól, ebben az esetben már egy-két gólos, tehát 1-0-s vagy 2-0-s győzelemmel is elégedett lenne.

Az első mérkőzést Manchesterben augusztus 9-én, kedden magyar idő szerint 21.05 órától rendezik, míg a visszavágón a Puskás Ferenc-stadionban, augusztus 24-én, szerdán, 20.45 órától kezdenek a csapatok.

Szavazás

A debreceni visszavágó 0-3-ról indul a ManUnited ellen. Mire lesz ez elég?

Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
19 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
30 perce

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
47 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik