Debrecen: Blazevic öt debrecenit is szívesen látna

2005.07.26. 12:04
Címkék
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi aranyérmese, DVSC-AVE Ásványvíz együttese szerdán 20.45 órakor hazai pályán a horvát Hajduk Split ellen lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A hajdúsági klub hivatalos honlapján, a dvsc.hu internetes oldalon nyilatkozik a vendégcsapat már Debrecenben tartózkodó neves szakvezetője, a horvát válogatottal világbajnoki bronzérmet szerző Ciro Blazevic, aki elmondta: nincsenek túl szép emlékei Debrecenről.

A Varteks edzőjeként ugyanis éppen a DVSC búcsúztatta őket az UEFA-kupából. A horvát szakember annak sem örül túlságosan, hogy ismét a Lokit sodorta útjába Fortuna, hiszen a csapat reklámértéke nemzetközileg meg sem közelíti azt a szintet, ahol pedig szakmai értékelésben tartanak.

Utóbbit alátámasztandó a horvát mester azt fejtegette - igaz konkrét nevek nélkül -, hogy több debreceni mérkőzés videón történt kielemzését követően a magyar bajnok öt játékosát is szívesen csapatában tudná.

Nagy, hogy azt ne mondjuk, maximális létszámban érkeznek a találkozóra a vendégdrukkerek. Az eddigi ötszázzal szemben a bővítésnek köszönhetően immár ezer vendégszurkoló tekintheti meg a mérkőzéseket Debrecenben, ám ezúttal biztonsági okokra hivatkozva nyolcszáz jegyet biztosítottak a horvátoknak.

A jegyek aztán mind egy szálig el is keltek. A debreceni honlapon a főrendező ifjabb Képíró János ismét nyomatékosította a debreceniekben: kerüljenek mindenfajta konfliktust a heves vérmérsékletű horvát drukkerekkel.

Szavazás

A debreceni visszavágó 0-3-ról indul a ManUnited ellen. Mire lesz ez elég?

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
31 perce

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
33 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
45 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
52 perce

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
54 perce

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
57 perce

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
58 perce

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
58 perce
Ezek is érdekelhetik