Döntős az Újpest és a Honvéd

Vágólapra másolva!
2005.07.16. 21:42
Címkék
Tavaly rendezték meg először a Fonyód Sporthotel-kupát, ám akkor még - biztonsági okokból - Siófok városa adott otthont a meccseknek (na igen, a kispesti és az újpesti szurkolók egyidejű felbukkanása némi kockázattal jár&).
Az idei nyitó találkozón, a NABI-Kaposvár-Újpest elődöntőn mindkét együttesben jórészt a kezdőcsapatba kerülésért harcoló futballisták kaptak helyet (a Somogy megyeiek másik csapata Szombathelyen játszott szombat délután).

Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője két labdarúgóra volt elsősorban kíváncsi: a legutóbb Tatabányán futballozó Bábik Tiborra, illetve a Szatmárnémetiből érkező védőre, Vasile Militarura. A Rákóczi a brazil Rafaelt tesztelte, de játszott Jovánczai Zoltán is, akinek az MTK után a Vasassal folytatott tárgyalásai sem vezettek eddig eredményre. Ezt a Kaposvárnál nem bánják, sokak szerint a legjobb erősítés az lenne, ha az utánpótlás-válogatott maradna a zöld-fehéreknél. Marad egy másik válogatott futballista is, igaz, ő nem éppen a legjobb hangulatban készül a bajnokságra.

Az újpesti Feczesin Róbert (jobbra) ezúttal gólerôsen futballozott
Az újpesti Feczesin Róbert (jobbra) ezúttal gólerôsen futballozott
Az újpesti Feczesin Róbert (jobbra) ezúttal gólerôsen futballozott
"Ez az én formám. Tavasszal meghívnak a válogatott keretbe, az első edzésen egy ütközésnél megsérülök, kihagyom a bajnoki hajrát, s most, amikor már azt hittem, teljesen rendbejöttem, negyedórányi játék után ismét fájlaltam a vádlimat. Nem is mertem tovább kockáztatni… "- kesergett Nagypál Tibor.

A második elődöntő keretében a Bp. Honvéd és a PMFC randevúzott. A pécsiek csapatában nem volt egyetlen próbajátékos sem, mert kialakult a keretük.

A torna helyszínén edzőtáborozó Honvédnál viszont még szó sincs végleges keretről. Ezen a kétnapos rendezvényen még öt labdarúgót tesztelnek a piros-fehér-feketék: a szerb Vitomir Jelicsnek és Ognen Paripovicsnak, a Sao Paolóból érkező támadónak, André Alvesnek, továbbá a volt szombathelyi Venczel Balázsnak és a felcsúti Ribi Rolandnak kellene meggyőznie a szakvezetést. Tóth Ivánnak és Miski Zoltánnak viszont már nem kell: a kispestiek mindkét kapussal megállapodtak.

A harmadik helyért ma 16 órától játszanak, a döntő 18 órakor kezdődik.

Elődöntők

ÚJPEST FC-NABI-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 2-2 (0-2) - 11-esekkel: 6-5
Fonyód, 800 néző. V: Kovács Zs.
ÚJPEST: Györök (Horváth T.) - Tolnai, Militaru, Villányi, Fodor - Bábik, Gulyás (Simon), Hullám, Vituska (Freud) - Feczesin (Szőke), Bozori (Kőhalmi)
KAPOSVÁR: Szűcs L.(Strublics) - Finta, Nagypál (Rafael), Mező - Papp D. (Fazekas), Maróti (Hock), Hegedűs, Szakály P., Huzmi (Kővári) - Jovánczai, Kollega
G: Feczesin, Bozori (11-esből), ill. Jovánczai (11-esből), Szakály P.

BP. HONVÉD-PMFC 3-3 (2-2) - 11-esekkel: 4-3
Fonyód, 800 néző. V: Hegyi
HONVÉD: Miski - Jelics (Debreczeni), Paripovics (Kovács Z.), Mészáros A., Takács Z. - Lázár (Dancs), Vadócz, Dobos (Ribi), Alves (Zana), Vén (Bojtor) - Venczel (Csobánki)
PMFC: Sólyom - Schindler, Dienes, Bergmann, Szekeres Zs. (Gál), Sipos J. (Berdó) - Balaskó (Ulrich), Szögedi (Pavicsevics), Sipos N. - Horváth Gy., Tarcsa (Kalina)
G: Alves (2), Vén, ill. Tarcsa, Horváth Gy., Ulrich
Legfrissebb hírek

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
4 perce

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
13 perce

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
35 perce

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
1 órája

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik