Pótlelátók hatezer nézőnek

2005.07.14. 23:37
Címkék
"Ígérem, a lehető legerősebb csapatot láthatják majd a nézők, remélem, a pályára lépők mindent megtesznek azért, hogy megnehezítsék a Real Madrid dolgát&"
Lothar Matthäus szokásos elegáns öltönyeinek egyikében, ám vadonatúj frizurával nyilatkozta mindezt. A Corintia Hotel egyik tanácstermében a sajtó élénk érdeklődése mellett hangzott el ez a mondat tegnap délelőtt, amely pontosan jelzi: a magyar válogatott szövetségi kapitánya nagyon is komolyan veszi az augusztus 14-i gálamérkőzést, a Real Madrid vendégjátékát. Bizony veheti is, hiszen a vendégek a következő kerettel indultak el tegnap amerikai túrájukra, amelynek végén Budapestre is eljönnek: Iker Casillas, Diego Lopez, Carlos Sanchez (kapusok), Michel Salgado, Alvaro Mejía, Ivan Helguera, Carlos Pavón, Carlos Diogo, Roberto Carlos, Raúl Bravo, Ruben De la Red (védők), Pablo Garcia, David Beckham, Zinedine Zidane, Guti, Luis Figo, Thomas Gravesen, Jose Manuel Jurado, Álvaro Arbeloa (középpályások) Raúl, Ronaldo, Michael Owen, Juanfran, Roberto Soldado (csatárok). Csoda-e, ha az érdeklődés az egekig csap? A 44 ezer belépő pillanatok alatt gazdára talált, így nem volt más választásuk a szervezőknek, mint nekikezdeni a beígért pótlelátók megépítésének. Erdős László, az esemény egyik főszervezője elmondta, további 6000 jegy kerül piacra, így az augusztus 14-én 20 órakor kezdődő meccsen 50 ezer ember ülhet a Puskás-stadion nézőterén. Végleges kerete a "házigazda" Puskás Ferenc-válogatottnak még nincs, de Lothar Matthäus igyekszik a lehető legerősebb csapatot pályára küldeni. Már biztos, Vadócz Krisztián személyében lesz Honvéd-futballista a keretben - még szép, tesszük hozzá, hiszen Puskás Ferenc a kispestiek legendás futballistája volt, így a szövetségi kapitány azzal tiszteleghet Öcsi bácsi előtt, ha kedvenc klubjából is válogat. Érdemes lesz már délután kilátogatni a stadionba, mert 18 órától feléled a legendás SZÚR, megmérkőzik a színészek és az újságírók válogatottja.
Legfrissebb hírek

Tizenkilenc góllal legyőztük a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
25 perce

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
28 perce

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
40 perce

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
57 perce

Fájó vereséggel zárta az alapszakaszt a Topolya

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert: Ha Magyarországnak kell egy mellúszó, akkor mellúszásban fogok fejlődni

Úszás
1 órája

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
1 órája

Férfi kézilabda BL-rájátszás: Kielce–Szeged visszavágó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik