Cseh és szlovák játékost tesztelt a Debrecen

2005.07.13. 09:36
Címkék
Egy cseh és egy szlovák játékost - utóbbi a háromszoros válogatott Martin Prohaszka - tesztel a bajnok Debreceni VSC labdarúgócsapata. A klub hivatalos internetes oldalán közölt információk szerint mindketten pályára lépnek a Loki mai felkészülési mérkőzésén, amelyet 17:45-kor az NB I-be újoncként feljutott REAC játszik majd a fővárosban.
Martin Cupr az interneten föllelhető adatok szerint korábban megfordult a Slovan Liberec, a Viktoria Zizkov, a Fortuna Düsseldorf és a Mlada Boleslav együttesében is, 28 éves, 178 centiméter magas, balhátvéd, és összesen 228 mérkőzés van a háta mögött. Védő létére 11 gólt szerzett. A másik játékos Martin Prohaszka háromszor volt tagja a szlovák válogatottnak, korábban Érsekújváron (Nove Zamky), Nyitrán, az Oprava, az FC Kosice, a Sparta Praha, Banik Ostrava és Viktoria Zizkov együttesében is szerepelt. Martin Prohaszka már nem fiatal - 31 éves -, ám a debreceni szakmai stáb reméli, hogy beváltja majd a hozzá fűzött reményeket.A Debrecen ma egyébként két mérkőzést is játszik Budapesten: először 17:45-kor a REAC-cal mérkőzik meg a "második csapat" Rákospalotán, majd az erősebb keret 20 órától az Újpest vendége lesz a Szusza Ferenc-stadionban. Utóbbi találkozót díjmentesen tekinthetik meg az érdeklődők.A mai esti meccsen az Újpest színeiben bizonyítási lehetőséghez jut majd két brazil próbajátékos, Jefferson és Evandro, illetve a Feyenoord ellen öngóllal bemutatkozó belga Sven Vandenbroeck. A Megyeri úti klub hivatalos weboldala szerint az Újpest FC szakmai stábja akár már a mai mérkőzés után dönthet a próbajátékosok sorsáról.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik