Bemutatták az új tulajdonost Sopronban

2005.07.12. 13:11
Címkék
Az FC Sopron vezetőinek mai sajtótájékoztatóján bemutatták az új többségi tulajdonost, Vizer László Mariust, akit 12 nappal ezelőtt keresett meg először Gőbl Gábor, a klub ügyvezetője, és viszonylag hamar meg is állapodtak. A városi önkormányzat képviseletében Kránitz László elmondta, Sopron városa továbbra is támogatja a klubot.

Az új többségi tulajdonos elmondta, a nagyszalontaihoz hasonló, az ország tehetséges fiataljait képző akadémiát is szeretne lértehozni, és a klubbal is hosszú távra tervez: tartósan a nemzetközi porondon szereplő egyletet akar kiépíteni. Azt is elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy Nagyszalontáról tehetséges fiatalok érkeznek majd Sopronba, persze Csank János szakmai elképzelései alapján.

Maga az új edző elmondta, az elkövetkező napokban több játékost is igazolni fognak, hiszen szombaton már tétmeccs, a Szuperkupa-döntő első felvonása vár az FC Sopronra. A bajnoki rajtig hátra lévő három hétben Szántó Csaba pályaedzővel és Markó Zsolt kapuedzővel megpróbálnak egy olyan játékrendszert elsajáttíttatni, amely jó eredményekre lesz képes - mondta el Csank János (képünkön).
Legfrissebb hírek

„Szégyen” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
20 perce

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
28 perce

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
33 perce

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
42 perce

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
42 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
53 perce

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
59 perce

„Brutálisan nehéz meccs volt” – Bodó Richárd a Szeged továbbjutásáról

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik