Lipcsei nem játszhat csütörtökön

Vágólapra másolva!
2005.07.11. 12:16
Címkék
Még nem épült fel teljesen a térdsérüléséből, ezért az első, budapesti mérkőzésen még nem játszhat Lipcsei Péter a Ferencvárosban az UEFA-kupa selejtezőjében - írja a 100% Fradi című hetilap. A zöld-fehér együttes csütörtökön este nyolc órakor fogadja a fehérorosz MTZ Ripo Minszk csapatát az Üllői úton, de László Csaba vezetőedző kénytelen lesz nélkülözni a 2006 végéig szóló szerződését a múlt héten aláíró csapatkapitányt.
Lipcsei Péter László Csaba vezetőedzővel – a szakembernek nélkülöznie kell őt a fontos találkozón

Lipcsei Péternek tavaly a bajnokság utolsó részében bevizesedett a térde, majd május 19-én meg is operálták a sérült részt. Azóta könnyített edzésmunkát végzett, és csak a mai naptól kapcsolódhat be teljes erőbedobással a közös munkába.

A 33 esztendős, 15 esztendeje a Fradiban futballozó futballista a magazinnak elmondta: csak a múlt héten ért véget az utolsó injekciókúrája, de reméli, hogy a visszavágón már ő is ott lehet a csapatban.

"Most már teljesen panaszmentes a lábam, de a kéthónapos kihagyás miatt még nem vagyok tökéletes fizikai állapotban, és a térdemnek is túl nagy megterhelést jelentene a csütörtöki kupameccs. Mindent megteszek azért, hogy utolérjem magam, és akkor a minszki visszavágón már nem lesz akadálya a játékomnak."

Mint ismeretes, a Ferencváros nem nevezte be az UEFA-kupába Szűcs Lajost, Rósa Dénest, Huszti Szabolcsot, Balog Zoltánt és Sowunmi Thomast sem, így - Lipcsei kiválása után - a következő játékosokra számíthat László Csaba:

Beke Norbert, Kemenes Szabolcs, Udvarácz Milán (kapusok), Alekszandar Bajevszki, Bartha László, Béress János, Bognár Zsolt, Brettschneider László, Budovinszky Krisztián, Csepregi Richárd, Csurka Zoltán, Erős Gábor, Grósz Róbert, Gyepes Gábor, Győri Raymond, Horváth Dávid, Laczkó János, Laczkó Zsolt, Lajer Gábor, Nógrádi Árpád, Szalai Tamás, Szálkai Zsolt, Takács Ákos, Tímár Krisztián, Tőzsér Dániel.
Legfrissebb hírek

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában

Olasz labdarúgás
1 perce

Vívó-vk: a nyolcaddöntőben búcsúzott a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

Egyéb egyéni
13 perce

Jól kezdődött a szezon, megdöntené maratoni egyéni csúcsát

Csupasport
21 perce

Döntős a magyar női jégkorong-válogatott Klagenfurtban

Jégkorong
22 perce

Jégkorong NEK: a házigazda norvégok nyerték az oslói tornát

Jégkorong
22 perce

Simán nyert, és már negyeddöntős a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
35 perce

Légiósok: Kovács Mátyás és Bolla Bendegúz is gólt szerzett, Koszta Márk duplázott

Légiósok
36 perce

Női kosárlabda NB I: a Csata legyőzte a BEAC-ot

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik