Szlovákiai tornára utazik a Loki

2005.06.18. 21:21
Címkék
Hétfőn megkezdi a felkészülést a Bajnokok Ligája selejtezőire és a 2005-2006-os bajnoki idényre az aranyérmes DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata.
A játékosok reggel nyolc órakor találkoznak az Oláh Gábor utcai stadionban, valamennyi futballistára orvosi vizsgálat vár, majd délután az első edzést vezényli Supka Attila vezetőedző, akivel a hónap elején három évre szóló szerződést kötött a klub. A legrangosabb európai kupában (BL) való indulás jogát története során először kivívó gárda a második selejtezőkörben, kiemeltként kapcsolódik be a küzdelmekbe. Hogy melyik együttes lesz a Loki riválisa a július 12-i és 13-i, illetve 19-i és 20-i játéknapokon, pénteken, Nyonban kiderül, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) svájci központjában ekkor kerül sor az első és a második selejtezőkör párosításainak sorsolására.

Első felkészülési mérkőzését június 25-én Mádon játssza a DVSC, az összecsapás bevételét a felhőszakadás okozta károk helyreállítására ajánlották fel az esemény szervezői. Ami a debreceniek rövid távú programját illeti: június 27. és július 2. között Balmazújvárosban edzőtáboroznak, s menet közben, június 29-én a Nyíregyháza Spartacusszal is megmérkőznek Sándor Tamásék.

Dragan Vukmir sokáig töprengett, és végül a Lokit választotta
Dragan Vukmir sokáig töprengett, és végül a Lokit választotta
Dragan Vukmir sokáig töprengett, és végül a Lokit választotta
Július 2-án és 3-án Szlovákiába, a rimaszombati négyes tornára utazik a Loki, ahol az első napon a szlovák második liga győztesével, a Nitrával, majd az AS Trencinnel vagy az első osztály kiesőjével, az FC Rimavská Sobotával méri össze erejét a magyar bajnok, amely pillanatnyilag három új játékost tudhat a keretében. Máté Péter diósgyőri kölcsönadása lejárt, s a védőre igényt tartottak a Nagyerdőben, ahogy a német Energie Cottbusnál, illetőleg az FTC-nél szabad státusúvá lett Mészáros Norbertre és Dragan Vukmirra.

A futball-rt. irányítói tárgyalásban állnak a szintén ferencvárosi Rósa Dénessel, s mellette a korábban kétszer gólkirályi címig jutó Tököli Attila Debrecenbe költözése sem zárható ki, noha a támadót további egy évig szerződés köti a német 1. FC Kölnhöz. Az érkezők mellett távozója is lesz a keretét 26-28 fősre duzzasztó együttesnek, ugyanakkor Szima Gábor többségi tulajdonos leszögezte: a csapat meghatározó játékosai közül - megfelelő ajánlat esetén, s amennyiben a távozó futballista pótlása megoldott - legfeljebb egyet engednek el a BL-selejtezők előtt. Mindazonáltal esetenként komolyabb érdeklődés mutatkozik Böőr Zoltán, Éger László, Komlósi Ádám és Kerekes Zsombor iránt is.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
6 perce

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
18 perce

Az Avalanche a Flames elleni győzelemmel biztosította be alapszakasz-győzelmét

Amerikai sportok
22 perce

LeBron James tripla dupla közelében, a New York lehajrázta a Bostont

Amerikai sportok
37 perce

Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
2 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik