Egyelőre csak tárgyalnak

2005.06.10. 22:57
Címkék
A tegnap délelőtti, németországi keltezésű hír tette biztossá, hogy a bajnoki évad végén tesztelt Régis Dorn nem lesz az aranyérmes DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgója. A legutóbb - a Bundesliga 1.-ből kieső - Freiburgban foglalkoztatott támadó kétéves szerződést írt alá a német másodosztályba most feljutott Kickers Offenbach együtteséhez.
A francia csatár tehát nem vált országot, ami persze Bajzát Péter esetében sem kizárt, ám az Oberhausenből távozó egykori DVSC-játékos pillanatnyilag Debrecenben vár az ajánlatokra. A tavaly nyáron klubot váltó olimpiai válogatottal a Loki elöljárói is beszélgettek már, ám konkrétumokról eddig nem esett szó. Bajzát Péter korábban úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: "Továbbra is szeretnék külföldön futballozni, ám amennyiben nem akad megfelelő lehetőség, visszatérek Magyarországra. Kelet-Európából több ajánlatról is tudomásom van, orosz és ukrán első ligás együttesek érdeklődnek irántam. Azt a csapatot választom, ahol szakmailag és anyagilag is megtalálom a számításomat, bár tisztában vagyok vele: a mai világban az ember nem nagyon válogathat, bárhol is kap esélyt, élnie kell vele."A csatárhoz hasonlóan gondolkodik pályafutása folytatásáról Mátyus János is. Noha a hajdúságiak által szintén megkeresett bekk nem jutott egyezségre eddigi munkaadójával, az Admira Wackerrel, pillanatnyilag nem kívánja feladni a légióséletet. Ronald Habi ugyanakkor a tegnap letudott, a letelepedési engedélyhez - és végső soron a magyar állampolgársághoz - elengedhetetlen szóbeli és írásbeli vizsgával egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy a következő idényben ne csupán Supka Attila, a Loki vezetőedzője, hanem Lothar Matthäus is számolhasson vele. A szövetségi kapitány által többször is körüludvarolt horvát (magyar felmenőkkel is büszkélkedő) középpályás honosítási ügye ezzel célegyenesbe fordult. Szerencsés esetben Ronald Habi az augusztus 17-i válogatott összecsapáson már pályára léphet. Ami a BL-selejtezők előtt álló csapat felkészülését illeti: a Loki június 25-én, Mádon játssza első edzőmeccsét a helyi NB III-as gárda ellen, június 29-én a Nyíregyházával találkozik. Ahogy ezen összecsapás helyszíne, úgy az is a következő héten dőlhet el, elutazik-e a rimaszombati, július 2-án és 3-án esedékes négyes tornára a DVSC. A tervek szerint július 6-án és 9-én külföldi ellenféllel küzd meg, míg július 13-án a REAC-cal és az Újpesttel is összeméri erejét. A Szuperkupa első mérkőzése, a július 16-i soproni derbi következne a sorban, ahová a Loki a július 13. és 16. közötti büki edzőtáborból utazik.
Legfrissebb hírek

Továbbra is Magyar Zoltán a Magyar Tornaszövetség elnöke

Torna
12 perce

Utolsóként Horváth Imola került ki a női hokiválogatott keretéből

Jégkorong
27 perce

DAC–Slovan: a szlovák szövetség „csak” pénzbüntetéssel sújtotta a pozsonyi klubot

Minden más foci
43 perce

Piros Zsombor elődöntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
57 perce

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
1 órája

Billie Jean King-kupa: győzelemmel kezdtek a mieink a rájátszásban

Tenisz
1 órája

Motiváltan futott, győzelem és pályacsúcs lett belőle

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik