Tornyi Barnabás dühbe gurult

2004.11.28. 20:53
Címkék
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, távozott az NB II Hummel-csoportjában szereplő, és az őszi szezonban az ötödik helyen végző Budakalász vezetőedzője, Tornyi Barnabás. Szombati lapszámunkban a klub elnöke, Papp Gábor úgy fogalmazott, hogy a váltás oka a csapat gyenge szereplése volt.
Nos, most megszólaltattuk a szakembert is, aki finoman fogalmazva is sérelmezte a Budakalász elnökének szavait…"Haragszom Papp Gáborra, a Budakalász elnökére, mert annak ellenére állított a távozásommal kapcsolatban valótlanságokat, hogy korábban soha egyetlen rossz szó sem hangzott el közöttünk - fakadt ki Tornyi Barnabás. - Nem igaz ugyanis, hogy nekem szerződésem volt a Budakalásszal, hiszen csupán szóbeli megállapodás alapján dolgoztam a csapatnál. Ennek megfelelően én bármikor abbahagyhattam ezt a munkát, és így is tettem az utolsó, Veszprém elleni bajnoki meccsünk után. Akkor az öltözőben közöltem távozási szándékomat a játékosokkal, majd két nappal később magával Papp Gáborral is. Csaknem egy hét után fogadta el a lemondásomat az elnök úr, holott a játékosok és a szurkolók mellett Kisteleki István, az együttes szakmai tanácsadója is szorgalmazta a maradásomat. Az sem igaz, hogy elmaradtunk volna a célkitűzéstől, hiszen a nyáron Papp Gábor azt kérte tőlem, hogy az elmúlt szezonban nagyon rosszul szereplő csapatot az első hat hely valamelyikére vezessem, és ez sikerült is. Nagyon aranyos, és köszönöm, ha jó edzőnek tart az elnök úr, de kikérem magamnak azt is, hogy én ne tudnám motiválni a játékosokat."Papp Gábor a Budakalász elnöke mindehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy a csapat az utolsó öt fordulóban a megszerezhető 15 pontból csupán hetet gyűjtött be, s ilyenkor egy edző automatikusan benyújtja lemondását. Tornyi Barnabás ezt Veszprémben megtette, az elnök pedig biztosított számára két nap gondolkodási időt, majd elfogadta a lemondását. Papp Gábor egyébiránt továbbra is rendkívül csalódott a csapat teljesítménye miatt…Elmaradt meccset pótoltakA 14. fordulóban a pálya használhatatlansága miatt elmaradt mérkőzést pótoltak tegnap a Winner Sport-csoportban, és ezen a Kazincbarcika igencsak könnyedén győzött a Gyula csapata ellen. A Kazinbarcika az 5., a Gyula a 8. helyen áll.Kazincbarcikai SC-Gyulai FC 4-1 (1-0)
Kazincbarcika, 500 néző. V: Kökény
KAZINCBARCIKA: Botló - HANÁSZ, BÁNYAI, Harnócz - SZABÓ S. (BADALIK), Engi (Sebők), Odrobéna, Deák, Kerekes - SIMKÓ, DÁVID (Fekete Zs.). Edző: Kádár Zsolt
GYULA: STEIGERWALD - CZIPÓ, Futaki, Ótott (Tamási) - Papp, SZEVERÉNYI, Okos (Tóth R.), Karda, Boruzs (Dobray) - Laurinyecz, Balázs. Edző: Pásztor József
G: Dávid, Kerekes, Simkó, Deák, ill. Szeverényi (11-esből)
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
21 perce

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
35 perce

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
1 órája

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
1 órája

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
1 órája

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
2 órája

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik