Az NSO ajánlja:
Írásunk a Bodajk-Újpest találkozóról
A 2004-2005-ös Magyar Kupa összes mérkőzése
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Adatbank: Újpest
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének egyik legnagyobb meglepetése az Újpest kiesése volt. A lilák a bajnokságban is botladoznak, és az újabb kínos kudarcot súlyos pénzbüntetés követte.
A köztudottan játékospárti Mészöly Géza ezúttal nem volt kíváncsi labdarúgói véleményére. Az Újpest vezetőedzője csütörtökön az edzés előtt egy hosszabb monológban mondta el a véleményét a lila-fehérek futballistáinak, de most nem adta meg a válasz jogát. A szakember ugyanis még mindig ideges volt együttese 2-0-s bodajki veresége miatt, ami azt jelentette, hogy az Újpest már a nyolc közé jutásért vívott harcban elbúcsúzott a Magyar Kupától.
A vezetőedző nem hiszi, hogy fúrják a játékosai

A csapatképrôl vélhetôen jó néhány játékos hiányzik majd a tavasszal, Mészöly Géza vezetôedzô pozíciója azonban egyelôre biztosnak látszik (Fotók: M. Németh Péter, Németh Ferenc)
- Nincs mit szépíteni, sikertelen szériában, úgy is fogalmazhatunk, gödörben vagyunk - mondta Mészöly Géza. - Az öltözőben nagyon kemény szavakat használtam, és büntettem is. Nem lettünk rosszabb csapat, mint tavasszal voltunk, de nagyon sok helyzetet hagyunk ki, ez pedig azt jelenti, hogy fejben valami nincs rendben a játékosokkal. Tanulnunk kell a hibákból, és nincs más választásunk, muszáj lesz összeszednünk magunkat szombatig. Önbizalommal telve kell a Diósgyőr ellen játszanunk. Sajnos azt, amit elszúrtunk, már nem tudjuk helyre tenni. A Bodajkon kiállított Simek Péter is elnézést kért a mérkőzés után, ami szép gesztus, de már nem oszt, nem szoroz.
- Említette, hogy fejben nincsenek teljesen rendben a futballistái. Mi lehet ennek az oka?
- Semmiképpen sem az, amit sokan gondolnak, vagyis hogy a Sallói István távozása körül kialakult helyzet zavarta meg a labdarúgókat. Semmi köze ennek a teljesítményünkhöz, mi nem foglalkozunk azzal, hogy a tulajdonosok mit gondolnak a személyi ügyekről. Többen mondták már, hogy engem fúrnak, vagy éppen Kovács Zoltán visszatérése nem tett jót a csapatnak. Ez badarság. Jó, hogy a csatár velünk van, engem pedig a bizalmukról biztosítottak a tulajdonosok a bodajki mérkőzés után is. Szóval nincs pánik, már egyeztettünk arról is, hány játékossal kell megerősíteni a keretet. Korábban három-négy új futballista szerződtetése volt a téma, de lehet, hogy egészen új csapatot kell majd építeni.
- Miként állnak a pénzügyek?
- Nem mondom, hogy nincsenek kisebb gondjaink, de nagyjából rendben vagyunk. Amit a tulajdonosok ígértek, azt eddig betartották.
- Miként tudnak kilábalni a gödörből?
- A bajnokságban az első két hely valamelyikén kell végeznünk. A játékosoknak újra meg kell tanulniuk győzni, mert ismét egy olyan tavaszt szeretnénk produkálni, mint az idén. A Diósgyőr elleni mérkőzésünk értékmérő lehet. Ezen majd kiderül, kire számíthatunk a jövőben, és kire nem. Nem tartok attól, hogy veszélyben lenne az állásom, a tulajdonosokkal folytatott beszélgetések alapján inkább a futballistáknak kell vigyázniuk a helyükre….
Emlékezetes, hogy csaknem egy hónappal ezelőtt nehezen egyezett meg egymással Lukács Ferenc és Muszbek Mihály, az Újpest két főtulajdonosa abban a kérdésben, hogy a továbbiakban is szükség van-e Sallói István ügyvezető igazgató munkájára. Végül a váltást kezdeményező Lukács Ferencnek sikerült meggyőznie az üzlettársát, így Sallói István távozott. A két tulajdonos között ennek ellenére nincs feszültség, továbbra is közösen tervezik a jövőt.

Muszbek Mihály alighanem csak kínjában mosolyog mostanában...
Tavasszal ledolgozható a bajnoki hátrány
Vagyis ismét lesz miről beszélniük az Újpest tulajdonosainak. Lukács Ferenc immár több mint négy éve áll a futball-kft. élén, és a 2002-es Magyar Kupa- és Szuperkupa-győzelmet leszámítva az igazán nagy siker (azaz a bajnoki cím megszerzése) egyelőre elmaradt. Ennek ellenére sem türelmetlen.
"Természetesen leülünk egyeztetni a szezon végén Muszbek Mihállyal - mondta Lukács Ferenc. - Átbeszéljük az előttünk álló lehetőségeket, de egyet nem szabad elfelejteni: az Újpestnek nem lehet más célja, csak az, hogy olyan helyen végezzen a bajnokságban, amely nemzetközi szereplésre jogosítja. Nem szabad elkeserednünk, még akkor sem, ha nagyon elszomorító a bodajki kudarc. Először is elemezzük a helyzetet, hogy megtalálhassuk a hibapontokat, és megoldhassuk a problémákat. Nincs okunk a pánikra, de muszáj levonnunk az őszi szereplésből a tanulságokat. No, és természetesen meg kell vernünk szombaton a Diósgyőrt. Aztán télen rendezzük a sorokat, és felkészülünk arra, hogy tavasszal ledolgozzuk a hátrányunkat. Nem is olyan régen ez már sikerült…" ---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







