Felmentést remél a bebörtönzött labdarúgó

Vágólapra másolva!
2004.11.25. 22:34
Címkék
Mint arról lapunk tavaly március 7-i számában Kábítószert kézbesítettek című írásunkban beszámoltunk, Szlovákiában letartóztattak két győri, alacsonyabb osztályú bajnokságban szereplő labdarúgót kábítószer-csempészet vádjával. A kihallgatás során egyikükről kiderült, hogy semmi köze az ügyhöz, így hazaengedték. A másik, a 26 éves S. P., az akkor még NB III-ban szereplő Gyirmót játékosa, a Győri ETO NB I-es csapatának egykori labdarúgója viszont azóta is az egyik pozsonyi börtön lakója. Az ügyben már megszületett az elsőfokú bírósági döntés, és S. P.-t - mint egy nemzetközi kábítószer-hálózat tagját - tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott fellebbezett. A labdarúgó azt állítja, ártatlan, és csakis az egyik közeli családtagjának köszönheti, hogy belekeveredett az ügybe. Azt mondja, ez a bizonyos családtag - akit más ügy miatt kitiltottak Szlovákiából - küldte ki, hogy részére járó elmaradt fuvardíjat vegye át. Ám kiderült, hogy a csomagjában kábítószer volt…
S. P. most abban bízik, hogy a szlovák Legfelsőbb Bíróság a jövő év elején számára kedvező ítéletet hoz. Reményeit arra alapozza, hogy rokona, aki eddig tagadta a szerepét az ügyben, most egy hozzá küldött levélben elismerte: S. P.-nek semmi köze a bűnügyhöz.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
16 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
16 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
16 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
16 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
18 órája
Ezek is érdekelhetik