NB I: a ZTE kölcsönvette a Puskás Akadémia középpályását – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 11:57
null
Posztobányi Patrik a ZTE-hez igazolt (Fotó: <a href="https://www.ztefc.hu/" target="_blank">ztefc.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE a hivatalos honlapján bejelentette Posztobányi Patrik érkezését, illetve, hogy szerződést bontott Bakary Nimagával.

A 19 esztendős korosztályos válogatott középpályás az idény végéig kölcsönbe kerül a Zalaegerszeghez. Posztobányi a mostani évadban az NB II-es Csákvárban kilenc bajnoki meccsen játszott, a Puskás Akadémia színeiben bemutatkozott az élvonalban (a Gyirmót elleni 3–0-s győzelem során csereként állt be).

Távozik a ZTE-tő Bakary Nimaga. A 27 éves középpályás tavaly nyáron igazolt a zalaiakhoz. Az NB I-ben négy találkozón lépett pályára, rendre csereként.

Kedden a klub bejelentette azt is, hogy 2024-ig szóló profi szerződést kötött a Szőcs János Labdarúgó Akadémia kötelékében futballozó 19 éves támadóval, Fehér Barnabással.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Mocsi Attila
(Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Zsóri Dániel (Mol Fehérvár), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Szalay Szabolcs (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Barnabás
Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd), Bakary Nimaga (mali, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nikola Szerafimov (északmacedón)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Skribek Alen (ZTE FC), Tamás Nándor (Sepsi OSK – Románia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Papp Kristóf (Budaörs), Posztobányi Patrik (ZTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
14 órája

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06
Ezek is érdekelhetik