Női kosárlabda: 14 pontos siker Portugália ellen

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.05.22. 17:02
Székesfehérváron felkészülési kosárlabda-mérkőzésen a magyar női válogatott 79–65-re legyőzte Portugáliát.
14 ponttal nyert a válogatott (Fotó: Dömötör Csaba) – a képre kattintva galéria nyílik
14 ponttal nyert a válogatott (Fotó: Dömötör Csaba) – a képre kattintva galéria nyílik

Különösebben nem kellett bemutatni egymásnak a magyar és a portugál nemzeti együttest, hiszen tavaly szintén májusban háromszor csaptak össze a felek ugyancsak felkészülési mérkőzésen, viszont nem Székesfehérváron, hanem Rio Maiorban. Akkor kétszer a mieink nyertek, egyszer a rivális, idén azonban csak két találkozót játszanak, a második kedden esedékes. Válogatottunk a múlt héten kétszer is elpáholta idegenben Szlovéniát, a látottak, a történtek adhatnak okot bizakodásra, de valójában még az út elején jár Székely Norbert együttese, amelyre június közepétől Európa-bajnokság vár Ljubljanában.

A jelenleg 17 fős keretből 12 játékost nevezett hétfőn Székely mester, a többiek a keddi felvonáson kapnak szerepet. A térdsérülése után fokozatosan építkező center, Határ Bernadett biztosan csak az első mérkőzésen játszott, ezt a szövetségi kapitány már a feldobás előtt elárulta. Az MKOSZ Edzőközpontban rendezett délutáni meccsre kilátogatott az idény végeztével visszavonult korábbi válogatott játékos, Bálint Réka (a szintén exválogatott Zele Dorinával érkezett), ahogy ott ültek a lelátón a világbajnokságra „gyúró” 3x3-as válogatott tagjai is – a nagyközönség majd a spanyolok ellen Sopronban láthatja – kétszer is – a csapatot.

A kezdet nehéz volt a portugálok ellen, mindkét oldalon dadogott a labda, szerencsére legjobbjaink jöttek előbb egyenesbe, Török Ágnes távoli triplái biztosítottak alapot ahhoz, hogy csapatunk ellépjen a vendégektől. Bő 15 perc után éppen duplaannyi pont állt a magyar válogatott neve mellett, mint a riválisénál (34–17). A körülményekhez képest magas hőfokot tudtak fokozatosan elérni a mieink, nem lehetett panasz a dobások pontosságára, a védekezés energiájára, a küzdőszellemre. A harmadik negyed második felében aztán a portugálok is megmutatták, hogy tudnak kosárlabdázni, csaknem harmincpontos hátrányukat 16-ra faragták. A csapatok nem kímélték egymást, szó sem volt finomkodásról, ebből a szempontból mindenképpen hasznos volt az ütközet.

KOSÁRLABDA
NŐI EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, SZÉKESFEHÉRVÁR
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött. Vezette: Praksch, Nagy V., Oliveira (portugál)
Magyarország–Portugália 79–65
(16–14, 26–8, 22–24, 15–19)
MAGYARORSZÁG: Studer Á. 11/9, Aho N., Dubei 7/3, KISS V. 12, Határ 5. Csere: Ruff-Nagy 5/3, Varga A. 5/3, Lelik 5/3, Dombai 7/3, Mérész 4, TÖRÖK Á. 16/6, Wentzel 2. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
PORTUGÁLIA: Soeiro 6/3, Correia 9/6, Robalo 4, Filipe 8/3, Carvalheira. Csere: Ferreira 8/3, Alves 5, CRUZ 10, Martins 3, Rodrigues 5/3, Costa 5, Silva 2. Szövetségi kapitány: Ricardo Vasconcelos
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–7. 9. p.: 11–9. 17. p.: 35–17. 19. p.: 40–18. 23. p.: 50–22. 26. p.: 58–29. 30. p.: 62–46. 33. p.: 66–51. 35. p.: 73–53
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: –
Nagyon örülök, hogy ilyen harcias csapattal találkoztunk, ez lesz a jellemző az egész Európa-bajnokságon, ugyanakkor a játékvezetők jól tisztították a játékot. Örülök, hogy rendesen járattuk a labdát, támadásban jó előkészítő mozgásaink voltak. A múlt heti „dobóedzések” után ilyenkor, igazán élesben kell megmutatni, amit tudunk. És ilyenkor jönnek a hibák is: a 19 portugál támadólepattanó vicc, ezt nem engedhetjük, ahogyan azt sem, hogy elveszítsük a második félidőt. Lelkes, de nem világklasszis ellenféllel csaptunk össze, negyven percen keresztül kell érvényesítenünk az akaratunkat, a tizenöt kevés. Emiatt nem vagyok elégedett, hogy tizenkét embert rotáltunk, az senkinek nem ad felmentést.
Ricardo Vasconcelos: – Nagyon keményen védekező csapattal mérkőztünk, így nehéz volt komfortosan éreznünk magunkat a parketten. Örülök, hogy kontrollálni tudtuk a lepattanózást, de a váltásoknál követtünk el hibákat, így a magyarok megtalálhatták az üres dobásokat, és sok triplát értékesítettek is. Edzésnek tökéletes volt, amit akartunk, megkaptuk, nyilvánvalóan más helyzetben vagyunk az ellenfélnél, mi a következő selejtezős ablakra készülünk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik