Női kosár NB I: a DVTK bajnoki elődöntőbe és az Euroligába vágyik

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 16:46
null
Völgyi Péternek nagy céljai vannak az előttük álló idényre (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Völgyi Péter vezetőedző az NB I-ben a négy közé, az Euroligában pedig a főtáblára jutást jelölte ki célként a Magyar Kupa-címvédő és bajnoki bronzérmes DVTK-Hun-Therm női kosárlabdacsapata számára – számolt be róla az MTI.


A keddi sajtótájékoztatón a tréner kiemelte, a legfontosabb az volt, hogy a nyáron egyben tartsák a keret magját, ami sikerült is.

„A két légiósunkkal kapcsolatosan nem a vártak szerint alakult a helyzet, ugyanis Arella Guirantes a Puerto Ricó-i, Darcee Garbin pedig az ausztrál válogatottat erősíti jelenleg a sydneyi világbajnokságon. A DVTK történetében sosem szerepelt még két játékos vb-n, Guirantes helyzete annyiból szerencsésebb, hogy ő már két hetet eltöltött Miskolcon, megismerkedett a várossal és a csapattársaival is. Az ő érkezésük tíz nap múlva várható” – mondta.

Völgyi Péter közölte, jelentősen befolyásolja majd az évüket, hogy az elitet felvonultató Euroligában vagy a második vonalnak számító Európa Kupában kap-e helyet a csapat. A miskolciak még sosem szerepeltek az Euroligában, és a részvételt a hazai rendezésű selejtezőtornán szeretnék kivívni október 11. és 13. között. Ezután rátért az itthoni tervekre.

„Minden évben azzal a céllal vágunk neki a bajnokságnak, hogy szeretnénk a legjobb négy közé jutni. Valószínűleg idén is a Sopron lesz a legerősebb csapat, ugyanakkor a Szekszárd, a Győr, és a PEAC is erős ellenfélnek tűnik. Viszont az első forduló azt is megmutatta, hogy a tavalyi évben hátrébb végzett együttesek is erősödtek, nem lehet őket félvállról venni” – jelentette ki a vezetőedző, akinek csapata a vasárnapi szezonnyitón 78-63-ra nyert Szigetszentmiklóson.

Völgyi Péter megerősítette, hogy a vb miatt a rotáció egyelőre szűkös, hat felnőtt és öt U20-as játékossal vágnak neki a következő mérkőzéseknek. A sűrű naptár miatt a fiatalok is sok lehetőséghez jutnak majd, a Szigetszentmiklós ellen is az utolsó három percet leszámítva végig volt U20-as játékos a pályán.

A kosarasok képviseletében Kányási Veronika azzal kezdte, hogy a tavalyi sikerektől sokkal motiváltabbak lettek.

Ez tényleg egy nagyon jó társaság, jól megtaláljuk a hangot egymással a pályán és azon kívül egyaránt. Darcee Garbinnal még nem találkoztunk, de nem gondolom, hogy problémái lennének majd a beilleszkedéssel. Arella Guirantes töltött itt már egy kis időt, megismerkedett velünk és a játékrendszerrel, ő nagyon hamar be fog illeszkedni”– vélekedett a válogatott irányító.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: papírforma siker, közel hússzal nyert otthon a Sopron

Kosárlabda
9 órája

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
2025.10.19. 10:25

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

Női kosár NB I: 116 pontig jutott, kiütéssel nyert a DVTK

Kosárlabda
2025.10.12. 19:22

Fölényes győzelmet aratott a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.11. 21:39

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Kosárlabda
2025.10.11. 10:40
Ezek is érdekelhetik