Női kosár Eb: eldőlt, melyik két csapat közül kerül ki a mieink ellenfele a nyolc között

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.06.18. 21:32
null
A győzelmüknek örülő csehek (Fotó: FIBA)
Csehország 61–52-re legyőzte Izraelt a két válogatott ki-ki mérkőzésén a női kosárlabda Európa-bajnokság vasárnapi játéknapján, így biztossá vált, hogy a két házigazda egyike sem lesz ott az egyenes kieséses szakaszban. Izrael mindhárom mérkőzését elveszítette, és bár vasárnap este az első félidőben vezetett a franciák ellen, erre a sorsra jutott a már két meccs után kieső Szlovénia is. Eldőlt az is, hogy a mieink a cseh–görög csata továbbjutójával játszanak majd a negyeddöntőben.

 

A B-csoportban Csehország végzett a második helyen, és ha sikeresen veszi a negyeddöntőbe jutásért vívandó párharcot, a mieink ellen folytatja a legjobb nyolc között.

A csehek következő ellenfele az A-csoport harmadik helyezettje, Görögország lesz, amely már továbbjutóként lépett pályára vasárnap. A spanyolok a versenyben maradásért harcoltak, és magabiztos győzelmükkel nemhogy továbbléptek, de meg is nyerték a kvartettet – azaz már ott vannak a legjobb nyolc között, akárcsak a magyar, a belga és a francia válogatott.

A csoportkör utolsó, vasárnap késő esti mérkőzésén meglepetésre Szlovákia szinte végig vezetve legyőzte Törökországot, így a magyar csoport harmadik továbbjutója az eddig nyeretlen szlovák csapat lett.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
3. FORDULÓ
A-CSOPORT (Tel-Aviv)

Montenegró–Lettország 61–58
Spanyolország–Görögország 76–60

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország
3
2
1217–184
5
2. Montenegró3
2
1
192–205 5
3. Görögország3
1
2
202–215
4
4. Lettország3
1
2
190–197 4

 

B-CSOPORT (Tel-Aviv)
Belgium–
Olaszország 72–64
Csehország–Izrael 61–52

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium
3
3
264–1646
2. Csehország3
2
1
102–142 5
3. Olaszország3
1
2
210–201 4
4. Izrael3

3
127–196 3

 

C-CSOPORT (Ljubljana)
Németország–Nagy-Britannia 62–61
Szlovénia–Franciaország 68–73

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország3
3

194–1756
2. Németország3
2
1
178–181 5
3. Nagy-Britannia3
1
2
194–196 4
4. Szlovénia3

3
201–215 3

 

D-CSOPORT (Ljubljana)
MAGYARORSZÁG–Szerbia 81–75
Törökország–Szlovákia 66–80

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Magyarország 3 2 1 238–211 5
2. Szerbia 3 2 1 236–196 5
3. Szlovákia3
1
2199–2454
4. Törökország 3
1 2
198–219 4

A csoportelsők a nyolc közé jutottak, a második és a harmadik helyezettek egymás elleni párharcban juthatnak be a negyeddöntőbe. A párosítás: Montenegró–Olaszország, Csehország–Görögország, Németország–Szlovákia, Szerbia–Nagy-Britannia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik