MTI, CS. M. 2021.07.30 20:27 Frissítve: 2021.07.30 21:39

Női kosár: amerikai és szlovák légióssal erősítettek a győriek

Amerikai és szlovák légióssal erősítette meg keretét a bajnoki bronzérmes UNI-Győr MÉLY-ÚT női kosárlabdacsapata.

A klub pénteki tájékoztatása alapján tíz játékos maradt meg az előző idényből 134-szeres válogatott vezetőedző, Iványi Dalma együttesében.
„Elindultunk egy úton, melyről nem szeretnénk letérni” – jelentette ki Fűzy András elnök.

„Várhatóan sűrű lesz az idény, ami korábban kezdődik, így kevesebb idő lesz a felkészülésre, ráadásul többen lehet, csak később tudnak csatlakozni, hiszen az amerikai játékosoknak a WNBA-ben lesz még szerepük, amely az olimpia miatt várhatóan tovább tart majd. Könnyen elképzelhető, hogy csak novemberben lesz teljes a keretünk, amikor már zajlanak az Európa-kupa küzdelmei.”

Továbbra is a Rába-partiaknál kosarazik Dubei Debóra, Varga Zsófia, Weninger Virág, Török Ágnes, Dombai Réka, Beatrice Mompremier, Baffy Fanni, Révész Boróka, Milkovics Réka és Rozmán Lilla. Az elmúlt szezon keretéből Brianna Kiesel visszavonult, míg Barnai Judit a BEAC-hoz igazolt.

„Négy külföldi játékosunk lesz, két amerikai és két európai” – folytatta a klubelnök. „Az amerikai Aari McDonald az egyetemi bajnokság egyik sztárja volt, az első körben draftolta az Atlanta Dream. Komplex játékos, védekezésben, támadásban és játékszervezésben komoly erősség lehet. Az egyetemen kétszer választották az év védőjátékosának, és döntőt játszott az egyetemi bajnokságban. Belső posztra a szlovák Sabína Oroszová érkezik, aki Révkomáromban született, jól beszéli a magyar nyelvet is. A harmadik légiós továbbra is az amerikai Mompremier, a negyedik külföldit pedig hamarosan bemutatjuk” – tette hozzá Fűzy András.

2021.08.29 16:24:20

Kosárlabda MTI/SZ. R.

A férfi válogatott már a csoportkörben kiesett a debreceni U18-as világbajnokságon.

2021.08.01 10:40:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

A Milwaukee Bucks háttérstábjában nemzetközi játékosmegfigyelőként dolgozott meg a sikerért.