Kosárlabda: Magyarország sokat tett a sport kultúrájának megteremtéséért – Szijjártó

Vágólapra másolva!
2021.11.02. 12:49
null
Szijjártó Péter és Rátgéber László (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official/photos/pcb.439238604235362/439238544235368" target="_blank">Facebook/Szijjártó Péter</a>)
Magyarország az elmúlt években nagy lépéseket tett a sport kultúrájának megteremtése érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a pécsi Rátgéber László Nemzeti Kosárlabda Akadémia bővítésének alapkőletételén.

 

A közlemény szerint a tárcavezető egyebek mellett a sport kultúrateremtő erejéről beszélt, majd kiemelte, hogy ezért keményen meg is kell dolgozni, s az utóbbi években fontos lépések történtek ennek érdekében.

Rámutatott, hogy egyre több gyerek kezd sportolni, amihez a mindennapos iskolai testnevelésóra is jó alapot ad, minderre pedig jobb és kulturáltabb körülmények között van lehetőség, mint korábban. Emellett szerinte az is fontos, hogy az emberek számos világsztárt testközelből láthatnak, miután Magyarország számos nemzetközi sporteseménynek nemcsak résztvevője, hanem rendezője is.

„Mi, magyarok, szívesen hivatkozunk úgy magunkra mint sportnemzet. Jó lenne, ha sportoló nemzetként is gondolhatnánk magunkra egyre inkább” – fogalmazott.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Rátgéber Akadémia 2011-es megalakulásakor meghatározott programnak három alappillére volt: a tömegesítés, a minőség és a modern létesítmény. Ezen a területeken pedig folyamatos az előrelépés Magyarországon.

Hozzátette, hogy Pécsen sorra rekordokat dönt a kosárlabdát választó gyerekek száma. A létesítmény tájékoztatása szerint a városban több mint hatszáz utánpótláskorú gyermek választotta a sportágat óvodáskortól az akadémiai kimeneti korosztályig.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Pécs az európai kosárlabdázás női szakágának egyik fellegvára, így nem is lehetne jobb helyen az akadémia.

Legfrissebb hírek

Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 13:44

Kétszeres BL-győztes grúz polgármesterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Egyéb egyéni
2025.12.01. 18:29

Szijjártó Péter: A Honvéd is világmárka

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 18:14

Bravó, Tomás! Bravó, Fiúk! – Szijjártó Péter, az NB II-ben immár éllovas Honvéd elnöke

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 22:30

Szijjártó Péter: Öt konzul segíti a magyar szurkolókat Örményországban

Magyar válogatott
2025.11.13. 12:04

Tiszta vizet öntött a pohárba a külügyminiszter a határon megállított Fradi-vonat ügyében

Európa-liga
2025.11.02. 20:15

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
2025.10.02. 11:34

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30
Ezek is érdekelhetik