Kosár-vb: újabb amerikai vereség, USA–Lengyelország a 7. helyért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.12. 16:49
null
Az amerikai válogatottnak a 7. helyért kell küzdenie (Fotó: AFP)
Franciaország után Szerbia is legyőzte az Egyesült Államok válogatottját a férfi kosárlabda-világbajnokságon. A tengerentúli csapat így csak a 7. helyért játszhat – a lengyel válogatottal.

 

Ez az első férfi kosárlabda-világbajnokság, amelyen sem az amerikai, sem a jugoszláv/szerb válogatott nem jutott be az elődöntőbe, és az 5–8. helyért folyó rájátszás „elődöntőjében” össze is csaphattak egymással.

A negyeddöntőben a franciáktól vereséget szenvedő amerikai csapat széthullása a szerbek elleni meccs elején folytatódott. Gregg Popovich gárdája védekezésben nulla teljesítményt nyújtott, emiatt az első negyed végén 32–7-re, azaz 25 ponttal vezetett ellene déli szomszédunk.

A második negyedben aztán összeszedte magát a címvédő, a nagyszünetre 44–40-re felzárkózott. A pihenő után nem sokat változott a különbség, de az amerikaiak egy pillanatra sem tudták átvenni a vezetést, 61–59-nél voltak a legközelebb a szerbekhez.

Az 52 százalékos pontossággal dobó európai csapat (az amerikaiak 44%-kal zárták a meccset) 71–68 után zsinórban hét pontot dobva tízzel elhúzott, és a mezőny legeredményesebbjeként 28 pontig jutó Bogdan Bogdanovics vezérletével a hajrában sem engedte közel magához a tengerentúli együttest, amely így csak a 7. helyért játszhat.

AzEgyesült Államokígy is kvalifikálta magát az olimpiára, mert a csoportkör után az amerikai régió legjobb két csapata közé tartozott Argentína mellett.

Rajtuk kívül Franciaország, Spanyolország, Nigéria, Irán és Ausztrália szerzett olimpiai kvótát a vb-n.

A másik délutáni mérkőzésen érvényesült a papírforma, a csehek legyőzték a lengyeleket, igaz, a végletekig szoros volt az összecsapás.

Az Egyesült Államok ellenfele így Lengyelország lesz a 7. helyért rendezendő mérkőzésen, míg a csehek a szerbekkel találkoznak az 5. helyért. Mindkét mérkőzést szombaton rendezik meg.

FÉRFI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, KÍNA
AZ 5–8. HELYÉRT
Szerbia–Egyesült Államok 94–89
(32–7, 12–33, 27–28, 23–21)
Lengyelország–Csehország 84–94 (23–23, 12–20, 28–21, 21–30)

AZ 5. HELYÉRT
Szerbia–Csehország

A 7. HELYÉRT
Egyesült Államok–Lengyelország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik