PUSZTAI VIOLA
2023.02.21 16:02 Frissítve: 2023.02.21 16:14

Férfi kosár: Nekik fogunk menni – ezt ígéri Eilingsfeld János a litvánok ellen

Utolsó két világbajnoki selejtezője előtt áll a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amelynek megvan még a matematikai esélye a kijutásra, de nem csak a saját kezében van a sorsa. Eleve az sem könnyű feladat, hogy legyőzze idegenben a litvánokat, majd itthon a bosnyákokat, miközben Montenegrónak két vereséget kellene elszenvednie. Eilingsfeld Jánossal és Perl Zoltánnal beszélgettünk elsősorban a litvánok elleni, csütörtöki meccsről. 

 

 
 A vb-selejtezők után folytatom a harcot Vojvodáért – Ivkovics Sztojan

„Az első körben játszottak a litvánoknál az NBA-s és az Euroliga-játékosok is, és akkor is az utolsó percekig versenyben voltunk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Nyilván az egy brutálisan erős csapat volt. A litvánok már kijutottak a vb-re, de biztos vagyok benne, hogy azok, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak, nagy bizonyítási vággyal lépnek a pályára, nem fogják félvállról venni a mérkőzést. Viszont úgy gondolom, van esélyünk nyerni ellenük, maximálisan fel fogunk rájuk készülni, ezen dolgozunk. Nekik fogunk menni, bármi történjék” – mondta az NSO Tv-nek Eilingsfeld János a litvánok elleni, idegenbeli mérkőzésről. 

Videónkban arról is beszél, mennyire hisz a szerencsében, illetve Perl Zoltánnal együtt végigveszi, mi kell ahhoz, hogy győztesen hagyják el a pályát Litvániában. Emellett szó esik Vojvoda Dávidról is, aki bár ott van a válogatottal az edzőtáborban, de a nemzetközi játékjoga felfüggesztése miatt egyik vb-selejtezőn sem léphet pályára.  

A PROGRAM – VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, K-CSOPORT
11. forduló, csütörtök. Csehország–Franciaország, 18.30, Litvánia–MAGYARORSZÁG, 18.30 (Tv: M4 Sport), Bosznia-Hercegovina–Montenegró, 20. 12., utolsó forduló, vasárnap. Franciaország–Litvánia, 18, MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovina, 19 (Tv: M4 Sport), Montenegró–Csehország, 19

Az állás: 1. Franciaország 18 pont (831–620), 2. Litvánia 18 (770–718), 3. Montenegró 16, 4. Bosznia-Hercegovina 15 (776–834), 5. MAGYARORSZÁG 15 (720–788), 6. Csehország 13 * – Franciaország és Litvánia már kijutott a vb-re 

A KERET

Benke Szilárd (Gravelines, francia), Eilingsfeld János (ASE), Golomán György (Lietkabelis, litván), Mikael Hopkins (Reggio Emilia, olasz), Pongó Marcell, Somogyi Ádám (Alba), Keller Ákos, Perl Zoltán (Falco), Kiss Dávid, Kemal Karahodzsics (KTE), Lukács Norbert (Szolnok), Mócsán Bálint (DEAC), Váradi Benedek (Rytas, litván) 

2023.09.14 21:44:27

Kosárlabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A DBB évek óta tudatosan igénybe veszi az új eljárások és a technológia segítségét. Egy-egy szövetségi edző nagyjából ötven korosztályos játékos fejlődését követi nyomon. Egy központi szerverre megkapja a kiválasztottakról készült összes felvételt, amire rendszeresen videóüzenetekkel reagál.

2023.09.05 23:25:32

Kosárlabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Ludovika Csata NB I A- és a Csata DSE NB I B-csoportos visszalépése nyomán beindult a szétmaszatolás; sokan az angyalföldi utánpótlás szakmai műhely összeomlását huhogták. Holott az 1995-ben életre hívott Csata DSE köszöni szépen, él és virul.

2023.08.12 22:36:10

Kosárlabda nemzetisport.hu

A női kosárlabda NB I 2023–2024-es idényének programja, eredményei.

2023.08.12 22:05:01

Kosárlabda nemzetisport.hu

A férfi kosárlabda NB I 2023–2024-es idényének programja, eredményei.