Férfi kosár NB I: marad a Kecskemét szakmai igazgatója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.19. 17:56
Sztojan Ivkovics még egy évig a KTE-Duna Aszfalt NB I-es kosárlabdacsapatának a szakmai igazgatója marad – jelentette be Homoki Tamás, a klubot működtető társaság tulajdonosi tanácsának elnöke hétfőn Kecskeméten sajtótájékoztatón.

„Sikeres évet zárt a csapat, elégedettek vagyunk az eredményekkel, ezért nem volt kérdéses a szerződés meghosszabbítása" – indokolta, miért tartanak továbbra is igényt a válogatottat is irányító szakemberre.

Mint mondta, Kovács Péter Pécsről Kecskemétre igazol, ez komoly erősítést jelent, míg a legutóbbi játékoskeretből Djerasimovic, Karahodzic, Mészáros és a Pongó testvérek a következő szezonban is a KTE-ben játszanak, velük már korábban megállapodtak.

Ha a válogatott irányító Wittmann Krisztián erősebb csapatba vagy külföldre akar igazolni, akkor a szerződésében szereplő opció szerint ezt július 1-jéig megteheti.

A másodosztályból tavaly feljutó csapat harmadik lett a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig az ötödik helyen zárt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik