H. Á. 2021.10.10 20:56 Frissítve: 2021.10.10 22:29

Férfi kosár NB I: 25 pont hátrányból nyert a PVSK az Alba ellen

A második félidőben nyújtott kiváló teljesítményének köszönhetően négy ponttal, 103–99-re legyőzte az Alba Fehérvárt a PVSK a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának vasárnapi mérkőzésén.

 

Az első perceket leszámítva, nagyon úgy tűnt, hogy vasárnap este semmi nem akadályozhatja meg a fehérváriak sikerét a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban, hiszen az első negyed felénél már tízzel ment az Alba, s a második játékrészben is tovább növelték előnyüket Vojvoda Dávidék: ugyan a legnagyobb különbség 25 pont volt a két csapat között, a nagyszünetben 60–37-re, azaz 23 ponttal vezetett a vendégcsapat.

A második félidőben aztán kiderült, nagyon is van, ami megakadályozhatja a vendégsikert, pontosabban aki, még pontosabban pedig akik: a baranyaiak két légiósa, Samajae Hyanes-Jones és Michael Bryson. Ők ketten ugyanis a nagyszünetet követően 45 pontot szórtak,  s összességében is 67 pontig jutottak – előbbi 36, utóbbi 31 ponttal zárt, s mindez azt eredményezte, hogy a vezetést először négy perccel a vége előtt átvevő baranyaiak végül a maguk javára fordították a mérkőzést, s 103–99-re megnyerték a találkozót.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
PVSK-VEOLIA–
ALBA FEHÉRVÁR 103–99 (24–33, 13–27, 30–14, 36–25)
Pécs, 700 néző. Vezette: Papp P., Balog Gy., Sörlei. 
PÉCS:
Popadics, Illés 5/3, Gordon 6, BRYSON 31/12, Brkics 6. Csere: Goldring 2, IVOSEV 14/6, HAYNES-JONES 36/9, BÍRÓ O. 3/3, Hőgye. Edző: Dragan Alekszics
FEHÉRVÁR: STARK 21/6, LAKSA 18/12, Mulalic 6/3, LUKÁCS N. 15/6, Steele 10. Csere: Omenaka 8, Vojvoda 9/3, Pongó Marcell 10/3, Szabó Zs. 2, Takács Milán, Takács Martin. Edző: Dejan Mihevc
Az eredmény alakulása. 3. perc:
6–6. 6. p.: 9–21. 13. p.: 29–42. 17. p.: 33–52. 23. p.: 45–62. 26. p.: 53-66. 33. p.: 72–80. 37. p.: 88–87
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics: – Az első félidőben lassúak voltunk, sok hibával játszottunk. A szünetben a védekezésre és a saját játékunkra hívtam fel a figyelmet, utána a két amerikai ragyogó teljesítménye mellett egy kis szerencse is kellett a győzelemhez.
Dejan Mihevc: – Jól kezdtünk, úgy, ahogy szerettünk volna, de a Pécsnél akadt két kiváló amerikai játékos, akik a második félidőben negyvenöt pontot szereztek.

 AZ ÁLLÁS
  1. Falco KC Szombathely 5 5 460–354 1.000  10
  2. DEAC-Tungsram 5 4 1 412–352 0.900    9
  3. Szolnoki Olajbányász 5 4 1 407–387 0.900    9
  4. Pécsi VSK-Veolia 5 3 2 448–464 0.800    8
  5. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 5 3 2 355–381 0.800    8
  6. Egis Körmend 4 2 2 327–344 0.750    6
  7. Sopron KC 4 2 2 331–361 0.750    6
  8. Atomerőmű SE 5 2 3 474–466 0.700    7
  9. MVM-OSE Lions 5 2 3 378–385 0.700    7
10. Kaposvári KK 5 2 3 364–375 0.700    7
11. Alba Fehérvár 5 2 3 437–471 0.700    7
12. Naturtex-SZTE-Szedeák 3 1 2 236–226 0.667    4
13. Zalakerámia ZTE KK 5 1 4 382–400 0.600    6
14. Hübner Nyíregyháza BS 5 5 406–451 0.500    5

 

2021.10.21 16:10:11

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A kétszeres NBA-győztes klasszisnál képzettebb centert keveset hordott a hátán a föld.

2021.10.11 17:13:43

Kosárlabda nemzetisport.hu

Régen volt ilyen nehéz és összetett időszak a kosárszövetség munkatársainak életében.

2021.10.11 16:55:11

Kosárlabda nemzetisport.hu

Eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége.

2021.09.27 20:50:14

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Annak, aki nem követi a sportág honi történéseit, talán ezért is lehet meglepő, hogy a Falco jelenleg csupán két idegenlégióst alkalmaz. Szombathelyen úgy próbálnak sikeresek lenni itthon és a nemzetközi porondon egyaránt, hogy a lehető legtöbb magyar válogatott játékost igyekeznek szerződtetni.