Férfi kosár: Hanga távozik a Barcelonától – hivatalos

M. D.M. D.
2021.07.16. 12:34
null
Hanga Ádám négy év után klubot vált (Fotó: FC Barcelona)
Hanga Ádám négy év után távozik az FC Barcelona kosárlabdacsapatától – jelentette be a katalán klub a hivatalos honlapján.

 

A 32 éves magyar játékos 2017 óta játszott a Barcában, a legutóbbi idényben spanyol bajnoki címet és Király-kupát nyert a csapattal, az Euroligában döntőt játszott az együttessel.

Videó: megleptük Hanga Ádámot a szerdai közönségtalálkozóján

A katalán klub közleménye szerint Hanga négy év alatt összesen 276 mérkőzésen lépett pályára gránátvörös-kék mezben.

A kommüniké nem erősíti meg, de a Barcelona feltételezhetően felbontotta Hanga szerződését, amely 2022-ig (plusz egy év opció) volt érvényes. Távozásának hátterében az állhat, hogy Sarunas Jasikevicius vezetőedző az utóbbi hónapokban kevesebb játéklehetőséget adott neki – erről Hanga maga is beszélt a Nemzeti Sportnak, mondván, „nem gondolja fairnek” a döntést –, és a háttérben sejtett feszültség fűtötte a klubváltásról szóló híreket.

Lapunk megkeresésére a játékos nem kívánta kommentálni a Barca közleményét.

Sajtóinformációk szerint a magyar kosárlabdázó a Real Madridban folytatja a pályafutását, de a királyi klub ezt még nem erősítette meg. A Diario Madridista úgy tudja, Hanga a barcelonainál kevesebb fizetést kap majd, ám ezt az „áldozatot” örömmel hozta meg azért cserébe, hogy Spanyolországban maradhasson.

Hangának a Real a negyedik spanyolországi klubja lehet. Korábban a Manresa és a Baskonia játékosa is volt.


Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
17 órája

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05