Férfi kosár: botrány Szerbiában, a Partizan nem lép pályára a final fourban

Vágólapra másolva!
2022.06.09. 18:56
null
A Partizan nem lép pályára a négyes döntőben (Fotó: kkpartizan.rs)
A Partizan férfi kosárlabdacsapatának közleményéből kiderült, hogy a gárda számára véget ért az idény, az együttes nem lép pályára a szerb bajnokság négyes döntőjében.

 

Habár az elmúlt napokban többször is szóba került, hogy a belgrádi Partizan biztosan nem hagyja szó nélkül az ABA Liga döntőjében történteket (a Crvena zvezda elleni öt mérkőzést incidensek és megszakítások tarkították, s a Partizan végül 3–2-re elveszítette a párharcot), arra kevesen számítottak, hogy a klub, amely harminc évvel ezelőtt megnyerte a BEK-et, úgy dönt, nem vesz részt a szerb bajnokság négyes döntőjében! A Partizan közleményéből kiderült, hogy a csapat számára véget ért az idény, az együttes nem lép már pályára ebben az évadban.

A szerb bajnokság négyes döntőjének elődöntőjében a Partizannak az FMP ellen kellett volna játszania, azonban a klub csütörtök délig nem adta le a négyes döntőn szereplő játékosok névsorát. A fekete-fehérek már korábban is elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a szerb liga vezetői úgy döntöttek, a négyes döntő házigazdája az a csapat lesz, amely a legelőkelőbb helyen végez az ABA Ligában.

„Még egy döntő, amelyben a Crvena zvezda és a Partizan szerepelne, egy újabb gyakorlópálya lenne, ahol a huligánok kiélhetnék vágyaikat, ami szörnyű üzenet lenne a világ felé” – áll többek között a Partizan közleményében, amelyet a klub honlapján jelentettek meg.

A szerb szabályok szerint az a csapat, amelyik elindul a bajnokságban, de nem fejezi be a szereplését, az a következő idényben két osztállyal alacsonyabban kezdheti meg szereplését. Ha betartják az előírásokat, akkor az ABA Liga döntőse ősztől a szerb harmadik ligában kénytelen indulni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik