Képes Sport
THURY GÁBOR
THURY GÁBOR
2020.11.16 12:07 Frissítve: 2020.11.16 14:10

Aki Michael Jordan ellen is játszott – Losonczy Árpád hetvenéves

A Honvéd kosárlabdázói között legendává nőtte ki magát a hetvenes években, pedig a termetével nemhogy center, magasbedobó sem lehetett volna. Itthon a Ganz-Mávagban folytatta, majd első fecskeként légiósnak állt, az SG München együttesében még öt évet húzott le, s a bajor városban telepedett le. Losonczy Árpád november 16-án tölti be a 70. életévét.

1978. november 9., Nemzeti Sportcsarnok: Losonczy Árpád (15) kosárra dob a Bp. Honvéd–Real Madrid BEK-mérkőzésen (Fotó: MTI)

– A családjában a futballnak nagyobb hagyománya volt, mint a kosárlabdázásnak, mert édesapja játékvezető volt. Abban az időben olyan klasszisok rúgták a labdát, mint Göröcs János, Tichy Lajos vagy Albert Flórián.

– És én is állandóan fociztam, a Diósgyőr ifi kettőben együtt Gass Pistával, Tatár Gyurival és Oláh Ferenccel. Annak ellenére, hogy magas voltam, tehát nem kimondottan futballistaalkat, játszottam. Hogy miért váltottam a labdarúgásról? Nagyon egyszerű a válasz. A fater kint volt az egyik meccsemen, hogy megnézzen. Centerben kaptam hátulról egy labdát, a kapussal álltam szemben, gondoltam, megcsinálok egy cselt. Manapság is látni, hogy a csatár az egyik talpával a másik lába elé tereli a labdát, aztán folytatja az akciót. Igen ám, de én nem folytattam, mert a csel közben hatalmasat estem. A mérkőzés után mentünk az öltözőbe, még arra is emlékszem, hogy nyertünk, nem lett gond a kimaradt helyzetemből, amikor apám megszólalt: „Fiam, ez nem neked való!” Gondolhatja, mennyire leforrázott, de megfogadtam a tanácsát. Kézilabdázásra váltottam, a Miskolci Munkás TE játékosa lettem, nem is éreztem rosszul magam, a hosszú karjaim miatt a védekezésben sem volt problémám, a zavaró szerepkörében halászgattam el a labdát. A csapat NB II-es volt, nemsokára ifiválogatott lettem. A kosárlabdázás akkor lépett be az életembe, amikor a Miskolci Gépipari Technikum magyar-orosz szakos tanára lett Brandstätter György. Harmadikos voltam, elbeszélgetett velem, a mondandója lényege az volt, hogy nekem kosárlabdáznom kell. Így lettem a DVTK másodosztályú együttesének tagja 1968-ban. Majd egy évre rá feljutottunk az NB I-be – három-négy hónapnyi játék után első osztályú kosarasnak mondhattam magam. Pedig mindig morogtam, hogy a kosárlabdapályán kis területen túl sok kar kalimpál...

 NÉVJEGY: LOSONCZY ÁRPÁD
Született: 1950. november 16., Szeged
Sportága: kosárlabda
Posztja: center
Klubjai: DVTK (1968–1969), Bp. Honvéd (1970–1979), Ganz-Mávag (1980–1983), SG München (NSZK, 1983–1988)
Válogatottság: 226 (1970–1986)
Kiemelkedő eredményei: 5x magyar bajnok (1971, 1974, 1976, 1977, 1978), 3x MNK-győztes (1973, 1977, 1978), 4x az év játékosa (1974, 1976, 1977, 1982)

– S nem sokkal később válogatott lett.
– Egyelőre még csupán válogatott kerettag. A Magyar Népköztársasági Kupa egyik négyes csoportjának mérkőzéseit Miskolcon játszották, amelyet megnézett Eszéki Rezső szövetségi kapitány is, s kiszúrt. Nem tudom megmondani, mit látott meg bennem, arra emlékszem, hogy néhányszor behúztam a gyűrűbe a labdát, ezt manapság zsákolásnak hívják. Ez megtetszhetett neki. A lényeg, hogy behívott a keretbe, 1970 januárjában már Tatán edzettem a legjobbakkal. A kerettagok többségének fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok. Olyanok voltak a csapatban, mint Orbay László, Banna Valér, Gellér Sándor, Gabányi László, Kangyal Tibor, Tvordy György, Lendvay Ödön. Megjelent egy ifjonc közöttük, aki épphogy azt tudta, hogy a válogatott 1969-ben az olaszországi Eb-n a nyolcadik helyen végzett.

– Emellett azért voltak eredmények, amelyekre felkapták a fejüket az emberek. Ugyanebben az évben a Honvéd a Nemzeti Sportcsarnokban tizenhét ponttal legyőzte a Real Madridot, s ugyan összesítésben két ponttal alulmaradt és kiesett a magyar bajnok, ez szenzációszámba ment.

– A DVTK-val meccsről jöttünk valahonnan, a füzesabonyi restiben tévén néztük a mérkőzést. Fel is sóhajtottam: „Ha egyszer ebben a csapatban játszhatnék!” Eltelt három hónap, és már ott is voltam a 198 centimmel és 84 kilómmal. Ilyen a világon nincs!

– Azért nem volt egyszerű, mert a Diósgyőr, finoman fogalmazva, nehezen engedte el…
– Persze, de meg lehetett érteni. A vezetők elintézték, hogy halasztást kapjak a katonaságtól, tehát mehettem volna az érettségi után felvételizni. Csakhogy Balogh József, a Bp. Honvéd trénere Tatán megkeresett, hogy szüksége lenne rám. Nem azért, mert nagy spíler voltam, hanem mert bajban volt a csapat. Lendvaynak Achilles-ín-sérülése volt, a másik center, Pálffy Tamás leszerelt és visszament Csepelre. Balogh „Buli” tehát ott állt center nélkül, és megkérdezte, nem volna-e kedvem a Honvédban folytatni. Mondanom sem kell, volt, leszámítva azt a szépséghibát, hogy a DVTK ragaszkodott hozzám. De kifundálták, hogy mondjak le a halasztásról, és akkor majd a pesti egyesület bevonultat. Így lettem honvédos.

– Mennyire volt szóbeszéd tárgya a klubnál, hogy nem sokkal korábban, ha nem is egyszerre, de két korszakos kosaras, Nyitrai Imre és Rácz János hagyta el az országot, az akkori szóhasználattal élve disszidált?

– Nem volt olyan, hogy nem lehetett róluk beszélni. Mindenki sajnálta, hogy elmentek, ráadásul Nyitrai 205 centis magasságával jó center volt. Aztán 1971-ben lelépett Hódy Szabolcs is. Ám amikor az 1972-es olimpiára Gronin­genben selejtezőt játszottunk, Nyitrai és Rácz is ott szurkolt a válogatottnak.

Losonczy Árpád napjainkban. Felesége, Bácskai Csilla is élvonalbeli kosárlabdázó volt.A kép szélén fia, Ádám és lánya, Márta (Fotó: Losonczy Árpád gyűjteménye)

– A közönség vidéken nem rajongott a Honvédért. Miért?
– A Honvéddal szembeni ellenszenv alapja az volt, hogy akit kiszemelt, azt bevonultatta, erősítve magát, gyengítve a vetélytársakat. Óriási füttykoncert fogadott bennünket Baján vagy Sopronban, a SMAFC ráadásul rendre keresztülhúzta a Honvéd szándékait azzal, hogy azokat a játékosokat, akiket szeretett volna megtartani, felvetette az egyetemre. Tvordy, Orbay nagyon kellett volna a piros-fehéreknek, de ők Sopronhoz kötődtek. De Baján nem volt mese: Ágfalvi Györgyöt bevonultatták. Pécsről Pálvölgyit, Heinrich Robit, aki aztán maradt is a Tüzér utcában. Én kedveltem a vidéki telt házas mérkőzéseket, emlékszem, Baján a korlát mögött álltak a nézők, és ment az anyázás. Ordítottak, hogy seggfej vagyok, s ez még az enyhébb volt a megszólítások közül. Volt olyan is, hogy elbeszélgettem velük, lássák, nem is vagyok seggfej. Talán némiképpen csökkent is az ellenszenv, de engem feldobott, ha vidéken dobtam huszonöt-harminc pontot.

– A legendás MAFC–Honvéd rangadókon sem önöknek szurkoltak.

– A MAFC mögött a műegyetemisták álltak, csordultig telt a Nemzeti Sportcsarnok, ha velük játszottunk.

– A válogatottban vagy a magánéletben volt ellentét a kosarasok között?
– Á, dehogy. A MAFC-osokkal – ahogyan más klubbeliekkel – rendszeresen összejártunk. Ujhelyi Gabival többször megfordultunk az E-klubban, a korszak legendás egyetemi szórakozóhelyén, a csepeli Megyeri Sanyival is jóban voltam, a Vasas Izzóban játszó Kucsera Józseffel és Láng Lacival is. És évekkel később óriási megtiszteltetés ért. Vagy húsz évvel ezelőtt rendeztek egy MAFC–Honvéd öregfiúkmeccset, és a végén Kangyal „Öcsi” azt mondta, cseréljünk mezt. A fiatalabbak persze nem tudják, de Kangyal testesítette meg a MAFC-ot, emellett remek irányító volt. Mind a ketten 15-ös számú mezben kosaraztunk.

– Kik játszottak a Honvédban, amikor 1970-ben odaigazolt?

– Gyulay Géza, Hódy Szabolcs, Lendvay Ödön, Gellér Sándor, Banna Valér, Gyurasits István, Bánhegyi István, Fehér Ferenc, aki később a BSE-ben folytatta, Pálvölgyi István, Fehér István, Kokavecz János, Horváth Antal. A régiek közül már Koczka Pál, a nagy Honvéd talán utolsó mohikánja is visszavonult, ráadásul én kaptam meg a mezét.

˜– Volt példaképe?
– Nem volt. Mindenkitől igyekeztem átvenni azt, ami a stílusommal összepasszol. Banna nagyon tisztességes volt velem, eleinte pátyolgatott, még a komolyzene szeretetére is nevelt. Gyurasitsot, valamint Gellért ki kell emelnem, hogy úgy mondjam, a pályán belőlük éltem, az ő passzaikból dobtam a kosarakat.

– Kik voltak a legnagyobb ellenfelei?
– Csapatban a MAFC, a Sopron, a Baja, később a Vasas Izzó, a palánk alatt pedig a körmendi Szűcs Józseffel birkóztunk nagyokat, ő őserő volt. És Pálffy Tamást sem hagyom ki a sorból.

 RÓLA MONDTÁK
Banna Valér (81)
„Árpi nagyon tehetséges, kiváló adottságú, példás hozzáállású kosaras volt. Egy tényező akadályozta meg, hogy még nagyobb játékos váljon belőle: a természete. Szinte elnézést kért az ellenfelektől, ha győztünk. Ezt manapság úgy mondanánk, hogy nem volt meg benne a gyilkos ösztön. Amikor a Honvédhoz került, szinte úgy fogadtam, mintha a fiam lenne, ezért volt, hogy az érdeklődési körét is próbáltam tágítani. Sajnálom, hogy nem tudott a képességeihez méltó karriert befutni. Nem került ki Eb-re, profinak pedig csak harminchárom éves korában állhatott. A tehetsége, a tudása alapján többet érdemelt volna.”


Gellér Sándor (73)

„A Jóisten megáldotta az Árpival a Honvédot és a magyar kosárlabdázást is. Nem tudok róla rosszat mondani. Ezt ki nem állhatom… Csapatember volt, s ez a mi sportágunkban nem hátrány. A mi időnkben az ő magasságával és súlyával harminc pontokat dobni a különböző hadsereg-szpartakiádokon a jugoszláv, a csehszlovák meg a szovjet csapatoknak is, óriási bravúr. Az ellenfélnél tényleg center méretű középjátékosok voltak. A Honvédban Gyurasits Istvánnal, »Turpival« remek játékkapcsolatuk volt, a jugoszlávoktól lesték el, szórták a kosarakat.”


Kangyal Tibor (78)

„Emlékszem, talán az első útja lehetett a válogatottal a tatai edzőtáborba, vonattal utaztunk, egymás mellett ültünk. Beszélgettünk a kosárlabdázásról, nagyon sok mindenben egyetértettünk. Mondtam is neki, hogy a MAFC-ban kellene játszania. Akkor még nem volt honvédos, mondta is, nem rossz ajánlat, ha továbbtanulna. Aztán nem úgy alakult, a legendás MAFC–Honvéd találkozókon ellenfelek voltunk. Érdekes, időnként voltak a pályán összezördülések, de ő rendre kimaradt belőlük. Közel állt hozzám, annak ellenére, hogy »ádáz ellenségek« lettünk. Egy nosztalgia öregfiúk-mérkőzést követően adtam neki egy 15-ös számú MAFC-mezt, ha már nem igazolt hozzánk, trikója azért legyen. Én pedig azóta őrzöm az ő 15-ös Honvéd-mezét. A mai napig megvan, végül is egy Európa-válogatotté!”

– Annak ellenére, hogy a Honvéd el-elkapott nagycsapatokat, mint a Jugoplastika Split vagy a Joventut Badalona, nem ért el nemzetközi sikert, s a válogatottunk sem volt acélos. Miért?
– Igen, a nemzeti csapat részt vett az 1969-es kontinensbajnokságon, de aztán néma csend. Ebben a tekintetben van hiányérzetem. Sem Eb-re, sem Amerikába nem jutottam el a válogatottal, pedig jó lett volna megmutatni magam. Legalább annyira, hogy ott voltam. Utoljára 1986-ban voltam válogatott, s ahogy abbahagytam a játékot, azzal egy időben felszálló ágba került a csapat. Ha nem is meredeken, de később fejlődésnek indult, ennek lett az eredménye, hogy 1998 decemberében Halm Rolland kosarával egy ponttal legyőztük Oroszországot, és kijutottunk az 1999-es franciaországi Eb-re. A mi időnkben viszont az Eb csupán 12 csapatos volt, nyolc válogatott selejtező nélkül vett részt, nekünk a fennmaradó négy helyért kvalifikálni kellett.

– Az ön magasságával ma nemhogy centert, bedobót se nagyon játszhatna. „Történelmileg” alakult úgy, hogy középjátékosként vették figyelembe?
– Tulajdonképpen igen. Más kérdés, hogy akkoriban nem voltak ilyen magasak a kosarasok, mint manapság. A Honvédban kényszer szülte, hogy arra a posztra kerültem, aztán ott ragadtam. A magyar mezőnyben is voltak nálam magasabbak, egy-egy feldobásnál törpének éreztem magam. De – és nyilván ezért maradhattam a poszton – mozgékony voltam, volt ütemérzékem, meg mertem csinálni a cseleket, indítani a dobásokat. Nem is támadásban volt problémám. Dobtam, mondjuk, húsz pont felett bárkiről, de tartani nem tudtam a nálam tíz centivel és legalább húsz kilóval nehezebb ellenfeleket. A Real Madrid ászát, a 207 centis, több mint egymázsás Rafael Rullánt az én termetemmel nehéz lett volna megállítani.

– A horogdobás volt a specialitása, mint az 1965-ös budapesti universiadén megforduló amerikai válogatott tagjának, a később Kareem Abdul-Jabbar néven híressé váló profi kosarasnak. Látta őt a Kisstadionban játszani? Mert elvileg láthatta volna.
– Akkor én még Miskolcon éltem, így nem láttam.

– Pályafutásának nevezetes dátuma 1978, amikor a Videoton ellen Székesfehérváron ötvenkét pontot dobott. Emlékszik még?

– Hát lehet azt elfelejteni?! Elég parázs hangulat volt, engem létrának, Gellért bohócnak csúfolták, Sanyi begurult, és szólt a szünetben, hogy csinálnunk kellene valamit. Aztán ő adta a jobbnál jobb passzokat, nekem csak be kellett dobni.

– Amikor a Bp. Honvédtól a Ganz-Mávaghoz igazolt, egy évet ki kellett várnia, mert a piros-fehérek nem adták ki. Miért ment el?
– Semmi bajom sem volt a Honvéddal, a mai napig honvédosnak vallom magam. Prózai oka volt a távozásomnak: elváltam, újra megnősültem, szükségem volt lakásra. Tény, a klubtól korábban kaptam egyet, viszont új életet kezdtem. A Honvéd elnöke készséges volt, mondta, hogy Gazdagréten épülnek lakások, de 150 ezer forint beugrót kell letenni. Ennyi pénzem nem volt 1979-ben, de a Ganz-Mávag jelezte, lakáshoz segít. Ekkor azonban Greminger János elnökhelyettes – aki szerintem minden idők legjobb magyar játékosa volt – úgy határozott, hogy nevelési okból nem igazolhatok a Mávaghoz. Mondtam is neki: mit akarnak engem nevelgetni, lassan harmincéves leszek… Nyilván bosszúról volt szó, hogy akadályt gördítsenek az átigazolásom elé. Az új csapatomban egyébként nagyon jól éreztem magam, Balogh József már ott volt edző, és az egyik legjobb barátom, az ugyancsak center Németh Károly is a csapatot erősítette. Más kérdés, hogy egyszer-egyszer elkaptuk a Honvédot, de a hegemóniáját nem sikerült megtörnünk.

– Légiósnak állni nem volt divat abban az időben, ön volt az úttörő.
– A nyolcvanas évek elején jártunk, a Szelidi-tónál nyaraltunk, amikor egy ismerősöm szóba hozta, nem akarok-e külföldre igazolni. Addig ezt csak a futballistáknak engedték, Bálint László, Fazekas László volt az első fecske. Igen ám, de szólt az ismerős, hogy a röplabdázó Buzek László valahol Hamburg környékén játszik. Azt mondtam, miért ne próbálnám meg? Ugyan nem volt menedzserem, de három hazai edző – akikkel egyébként nem is voltam különösebben jóban – segített csapatot keresni.

Akcióban – már Münchenben (Fotó: Losonczy Árpád gyűjteménye)

– Talán éppen azért segítettek, mert nem akarták itthon látni…
– Azért erről nem volt szó, csak nem voltunk barátok. Haris Ferenc, a MAFC edzője Luxemburgban, Németh László, a Csepel trénere az írországi Corkban, Glatz Árpád Münchenben talált csapatot. A Cork Csepelen vendégeskedett, egy-egy félidőt léptem pályára mindkét együttesben, mondták, oké, de elmentem Luxemburgba is, ott edzésen kellett részt vennem. Visszafelé beugrottam Münchenbe. Nagyjából mindenütt kétezer márka körüli összeget ígértek, a németeknél Belik János volt a tréner, s ami nem volt mellékes, Münchenből gyorsan haza lehetett ugrani. Évente újítottuk meg a szerződést, 38 éves koromig, 1988-ig játszottam a Bundesliga-kettőben.

– Utána miért nem jött haza?
– A fiam és a lányom kint járt iskolába, másrészt 1990-től megnyíltak a határok, a családdal ott maradtunk.

– Még a Ganz-Mávag játékosaként lett 1982-ben Európa-válogatott, az ellenfélnél, az Egyesült Államok együttesé­ben nem kisebb egyéniség kosarazott, mint Michael Jordan.

– Tisztában vagyok vele, elsősorban azért kerültem be a kontinens csapatába, mert a FIBA Hepp Ferenc-emléktornát rendezett Budapesten. Itthon volt a torna a BS-ben, mégiscsak legyen már egy magyar. Nem voltam sem Eb-n, sem olimpián, az Európa-válogatott tagjai nem is ismertek. Egymással jóban voltak, mert a nemzetközi kupameccsekről ismerték egymást. Úgy éreztem magam, mint amikor a magyar nemzeti csapat legjobbjaival először találkoztam… Dobtam hat pontot, de Michael Jordan játékára nem emlékszem. Tizenkilenc éves volt, még nem volt a Chicago Bulls kosarasa, egyetemistaként az Észak-Karolinai Egyetem együttesét erősítette.

– Ha jól tudom, az ön idejében még nem volt gyakori a zsákolás, pedig az egyik legbiztosabb pontszerzési lehetőség. Ön viszont nemegyszer vállalta, sikerrel.
– Akkoriban nem volt elterjedt, hogy így szerezzünk pontot, persze azért filmeken láttuk, hogy az NBA-ben felugranak a labdával, aztán zsupsz! Rendkívül attraktív megoldás, a nézők rajonganak érte. Itthon korábban azért sem terjedt el, mert merevek voltak a gyűrűk, egy-egy masszívabb zsákolás után le is törtek. Gellér Sanyival azt találtuk ki, hogy ő feldobta a labdát a gyűrű szintjénél valamivel magasabbra, én pedig lendületből érkezve behúztam a gyűrűbe.

– Ha aktív karrierje alatt nem is ért el kimagasló eredményt, az öregfiúk között igen.
– Úgy voltam vele, ameddig tudok, játszom. Melbourne-ben 2002-ben rendeztek szenior olimpiát, de hívták world gamesnek, azaz világjátékoknak is. Megnyertük az ötven pluszos kategóriát, de sajnos most nem tudok futni, felugrani pláne nem, mert a jobb bokámat tavaly június 27-én megműtötték. Javulgat, de nem tudom, fogok-e valaha még kosarazni.

– Hallott Hanga Ádámról?
– Hogy hallottam-e?! A Barca Münchenben lépett pályára a Bayern ellen az Euroligában, az unokaöcsém Ádám jó barátja, vele meg is néztük a meccset. Le a kalappal előtte, évek óta a kontinens egyik patinás együttesében játszik, nem is akárhogyan.

– Van kapcsolata régi játszótársaival?
– Évente egyszer-kétszer hazajártam, de a koronavírus-járvány ennek most betett. Pedig Légrádi Zsolt barátom össze szokott „trombitálni” húsz-harminc embert családtagokkal. Tavaly Zalában voltunk, három egykori ZTE-kosarast, Szűcs Józsefet, Kovács Attilát és Farkas Lászlót is meghívtuk. Gellér Sanyival havonta többször is beszélünk telefonon.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. november 14-i lapszámában jelent meg.)

2020.12.05 23:11:33

Kosárlabda GYŐRI FERENC

NS-VÉLEMÉNY. A leghűségesebb város dicséretes ötösre vizsgázott rendezésből.

2020.11.28 23:42:30

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A legjobb azonban az lenne, ha hamarosan már nem kellene plusz egészségügyi személyzetet, illetve logisztikusokat fogadni a kosárlabdacsapatok mellé, mert jelenleg nekik körülbelül ugyanannyi beleszólásuk van a keretek összetételébe, mint az edzőknek.

2020.11.20 18:27:52

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Azt mondták az orvosok, ha jól csinálom, lesz két, két és fél évem. Ennek januárban lesz két esztendeje.”

2020.11.16 09:10:20

Kosárlabda THURY GÁBOR

Horogdobás, zsákolás, légiós évek, Honvéd, Hanga – interjú a hetvenes klasszis kosarasával.

2020.10.03 14:10:27

Kosárlabda MTI/B. D. K.

Adam Silver úgy véli, az NBA-játékosok nem fognak szerephez jutni a nyári játékokon.