Amerika kapitány – S. Tóth János publicisztikája

Vállára terített amerikai zászlóval ünnepelt s jelent meg a döntőt követő sajtótájékoztatón Breanna Stewart. A Team USA csapatkapitányának volt minek örülni: az Egyesült Államok női kosárlabda-válogatottja megvédte címét, sorozatban ötödször – s összességében tizenkettedszer – lett a világ legjobbja. Az amerikai csapat 2006 óta veretlen a vb-ken (a Sao Pauló-i elődöntőben az oroszoktól kapott ki), a berlini finálé megnyerésével zsinórban a 36. győztes világbajnoki meccsét jegyezte. A kosaras berkekben Stewie-nek becézett Stewart ráadásul sportági történelmet írt: „Amerika kapitány” az első női játékos, aki – 2018 után – másodszor is elnyerte a vb legjobbjának járó különdíjat (MVP), s immár negyedik világbajnoki címénél tart, beérve az örökranglistát vezető legendát, Sue Birdöt (aki Pau Gasollal az idei vb nagykövete volt).

A női világbajnokságok 1953 óta íródó históriáját az Egyesült Államok és a (néhai) Szovjetunió uralja; előbbi 12, utóbbi hat aranyéremnél tart. Rajtuk kívül egy-egy vb-sikert jegyez Ausztrália és Brazília. Az efféle egyeduralom ellentmond a sportközgazdaságtan egyik alapvetésének, miszerint a szurkolókat (fogyasztókat) azok a versengések vonzzák leginkább, amelyek végeredménye kiszámíthatatlan. A kimenet bizonytalansága az észak-amerikai profi sportligák egyik fő mozgatórugója, ám e tézisnek a „világ maradékában” képtelenség érvényt szerezni, különösképpen a nemzeti csapatok versengése esetén. A négyéves periodicitás azonban megfelelőnek tűnik ahhoz, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) csúcseseménye iránti érdeklődést – az amerikai dominancia közepette is – fenn lehessen tartani (a világbajnokság szakmai presztízsét erősítendő a FIBA a 2030-as vb-t november végére, december elejére helyezte át, kikerülve ezzel az átfedést a WNBA versenynaptárával).

Az Egyesült Államok válogatottja a németországi tornára is favoritként érkezett, ám a női szakág globális térhódítása miatt korábban nem tapasztalt kihívással nézett szembe. Más kérdés, hogy nagyrészt az észak-amerikai liga (WNBA) képezi ki saját riválisait és erősíti fel versenyképességüket: a földkerekség első számú női bajnokságában kosárlabdázóknak immár 24 százaléka az Egyesült Államok határain kívül született. A külföldiek térhódítására jellemző, hogy a Golden State Walkyries edzője, Natalie Nakase tavaly úgy nyilatkozott, ideje lenne a csapat „nem hivatalos nyelvén”, franciául tanulnia, hogy hatékonyabban kommunikálhasson a keret belga és francia tagjaival (azóta a társulat összetétele változott). 

A nemzetközi erőviszonyok kiegyenlítődését legutóbb a 2024-es olimpián tapasztalhatták meg a Team USA tagjai: a párizsi fináléban egyetlen ponttal tudták felülmúlni a házigazda francia együttest. Berlinben is Franciaország számított az első számú kihívónak, s e jóslatra ráerősítve Jean Aime Toupane csapata ellentmondást nem tűrő magabiztossággal viharzott el az aranycsatáig. A harmadik válogatott lett a vb-k történetében, amely a „felvezető” mérkőzéseit legalább 20 pontos különbséggel nyerte meg. Ez korábban az amerikaiaknak és persze a szovjet csapatnak sikerült, ők ezeket a meneteléseket rendre aranyéremmel zárták.

Noha az Egyesült Államok válogatottjában kizárólag WNBA-játékosok kaptak helyet (a tengerentúli liga 51 kosarast delegált a vb-re, plusz 19 olyat, aki korábban légióskodott a tengerentúlon), Kara Lawson szövetségi kapitány keze alatt „nem tipikus amerikai csapat” állt össze. A berlini volt minden idők második legfiatalabb átlagéletkorú társulata, amelyet Amerika világbajnokságra delegált; a tizenkettes keretből hét kosarasnak a németországi volt az első vb-je. Igaz, az újoncok közé soroltatott a 2024-es drafton elsőként kiválasztott Caitlin Clark is, akinek két idény elegendő volt ahhoz, hogy a WNBA szupersztárjai közé emelkedjen, és az 528 ezer dolláros alapfizetése mellé további 16 millió dollárt kasszírozzon a szponzoraitól.

Kara Lawsonnak és stábjának mindössze két hete volt arra, hogy a kettős kihívásnak megfeleljen: összecsiszolja a rutinos klasszisokat a feltörekvő fiatalokkal, kialakítsa azt az egyszerűségében is hatékony stratégiát és szereposztást, amelyben valamennyi játékos otthonosan érzi magát, és pontosan tudja, mi a feladata. Az összhangról sokat mondó adat: az amerikaiak két meccsen, a csehek és (sajnos) a magyarok ellen 30-nál több gólpasszt osztottak ki egymásnak. Mégsem volt könnyed diadalmenet az útjuk. A Team USA sebezhetőbbnek tűnt legendás elődeinél, az olaszokkal és a spanyolokkal is megszenvedett. Az olaszok a vb előtt a FIBA-világranglista 14. helyén álltak, korábban ilyen játékerejű válogatott képtelen lett volna megszorongatni az Egyesült Államokat. A hárompontos siker a legkisebb különbségű csoportkörös amerikai győzelem volt az utóbbi fél évszázadban (1975-ben a cseheket csak 66–65-re gyűrték le). A spanyolokra is csupán 10 pontot sikerült ráverniük, noha az előző négy vb-elődöntőben átlagosan 25 ponttal dobtak többet ellenfeleiknél. 

A döntőben aztán 14 pontos hátrányba kerültek a nyolc WNBA-kosarast felvonultató franciákkal szemben. A második félidőben azonban már domináltak, állva hagyták Franciaországot, amely az ezüstéremmel is története legnagyobb sikerét jegyezte (eddig az 1953-as bronz jelentette a csúcsot). Az Egyesült Államok mérlege 9–0-ra javult az aranycsatákban 1983 óta. „Mi jelentjük a mércét” – állapította meg Breanna Stewart.

A New York Liberty állócsillaga 2014-ben, 20 évesen debütált a törökországi vb-n, azóta a válogatottal elnyerhető mind a hét aranyérmet hazavitte. Berlinben az is a feladatai közé tartozott, hogy rávezesse az új generáció tagjait, miként kell esélyesként nyerni. Folyamatosan azt sulykolta társaiba, hogy győzelemre születtek. Nemcsak szárnyai alá vette a fiatalokat, vezette is a válogatottat: a legtöbb játékperc, szerzett pont és lepattanó az ő neve mellé került. Címeres mezben immár 26/26 a meccs/győzelem mutatója, ennél – eggyel – jobb statisztikával csak a szovjet/lett világklasszis, az idén elhunyt Uljana Szemjonova büszkélkedhetett. „Bármilyen poszton hajlandó játszani a siker érdekében, a legnagyobb győztes, akivel valaha dolgoztam” – egyértelműsítette Kara Lawson.

Múlt vasárnap nemcsak a női vb fináléját rendezték meg, e napon zárult az atlétikai világdöntő is. A háromnapos budapesti gála győzteseit bőkezűen jutalmazta a Nemzetközi Atlétika Szövetség: a győztesek 150 ezer dollárral gazdagodtak, s még a 16. helyezett is zsebre tehetett 2000 dollárt. Arról ellenben nincs hír, hogy a FIBA anyagilag is elismerné a világbajnokokat, így az esetleges bónuszok az amerikai szövetséggel kötött megállapodástól függhetnek, viszont a pénzügyekről a USA Basketball sem nyilatkozott. Pedig a tokiói olimpia kapcsán már fizetett a válogatott programjában részt vevőknek; a teljes projektben közreműködők a hírek szerint 100 ezer dollárt kereshettek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden nemzetközi torna automatikusan hasonló, garantált díjazással járna.

Pedig a FIBA lehetne nagyvonalú is, elvégre immár 28 szponzor támogatását élvezi. Olyan globális partnerek finanszírozzák, mint például a Nike, a Molten, a Tissot, az ING, a Kellogg’s vagy éppen a Toyota. S a németországi torna is üzleti sikerrel zárult, összesen 236 015 néző váltott jegyet, ami jelentősen felülmúlja a 2022-es, ez idáig „minden idők legjobb női kosárlabda-világbajnokságaként” elkönyvelt ausztráliai világtalálkozót. Négy éve „csak” 145 519 szurkoló ült a lelátókon, noha Sydney-ben két mérkőzéssel többet rendeztek. A vb-döntők történelmi rekordja idén nem dőlhetett meg a Berlin Arena korlátozott, 12 650 fős befogadóképessége miatt. Sydney-ben 
15 895-en látták a kínai–amerikai döntőt, az abszolút csúcstartó azonban továbbra is az 1953-as chilei vb. Santiagóban ugyanis a kosárpályát a nemzeti futballstadionban építették fel (csakúgy, mint az 1955-ös budapesti férfi Eb-n a Népstadionban), így a lelátón 35 ezren foglalhattak helyet. Az idei vb átlagnézőszáma 6556 főre jött ki, jelentősen felülmúlva a tavalyi, Németországban, Csehországban, Görögországban és Olaszországban megrendezett női Európa-bajnokság 2579-es átlagát – fényévekre elmaradva ugyanakkor a párizsi olimpia 19 763-as átlagnézőszámától.

S ha már az olimpia. Két év múlva Los Angeles lesz a nyári játékok házigazdája. Aki azt gondolná, az immár négyszeres világbajnok Breanna Stewart beéri az eddig begyűjtött három olimpiai aranyával, rossz nyomon jár. A vb után a TNT Sportsnak egyértelműen nyilatkozott: „Találkozunk LA-ben.” 

Az amerikai dinasztiaépítésnek sosincs vége.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!