Női kosár: monumentális arénában játszhat a DVTK

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Pireusz
2025.10.16. 09:08
null
(Fotó: Győri Ferenc)
A női kosárlabda Euroliga csoportkörében az Olympiakosz otthonában vendégszerepel a DVTK csapata.

A pireuszi (Athén szomszédságában lévő) Olympiakosz labdarúgócsapatának Jorgosz Karaiszkakiszról elnevezett stadionjának túloldalán, néhány sávnyi út távolságra helyezkedik el a kosarasok monumentális arénája, a Béke és barátság, ahová majd’ 15 000 ember fér be. Itt kezdte az első és egyetlen görögországi edzését magyar idő szerint csütörtök reggel nyolc órakor a DVTK Hun-Therm Euroliga-mérkőzésre készülő csapata. Egy óra állt a stáb rendelkezésére, hogy megmozgassa az együttest, amely főként görög játékosokat foglalkoztató ellenfeléhez hasonlóan vereséggel kezdett az elitsorozatban. Az Olympiakosz keretéből két légiósnevet ismerhetünk jobban, a korábban a romániai Sepsiben szereplő amerikai Ciera Johnsonét, illetve a tapasztalt szlovák centerét, Ivana Jakubcováét.

A mieink tíz emberrel érkeztek meg Görögországba, a WNBA-ben vesztes döntőt játszó Kathryn Westbeld a jövő héten lesz először bevethető, ha minden igaz.

A korai foglalkozást két ötös csoportban játékos feladatokkal és dobóversennyel indították a játékosok, Aho Nina nagyon büszke volt arra, hogy mindkét összecsapást megnyerte, ám Lelik Réka megkérdőjelezte az első értékét, ugyanis szerinte a másik csoport korábban kezdte a megméretést.

A folytatásban pörgős rész következett hand-offból végigvitt ziccerekkel és tempókkal, majd a középtávolikat és a triplákat gyakorolta a DVTK kollektívája, aztán terítékre került néhány taktikai finomság is, míg zárásként ismét a dobások kapták a főszerepet. A félpályás kísérleteket Aho Nina kezdte és meg is ölte a bulit, mert azonnal betalált.

A mérkőzés magyar idő szerint 17.30-kor veszi kezdetét.

 

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
3 órája

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
9 órája

DVTK: már nem Sántha Gergely a klub elnöke, de marad az elnökség tagja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:34

Gera Dániel üzeni: Srácok, irány a grund!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:43

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
2026.09.06. 23:09

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.04. 13:57

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 18:13

A ciprusi élvonalba igazolt Tamás Márk – hivatalos

Légiósok
2026.09.03. 12:31