Játékosként Euroligát nyert, most az év edzője lett – ez másnak eddig nem sikerült

K. Zs.K. Zs.
2025.04.17. 14:59
null
Sarunas Jasikevicius (Fotó: Getty Images)
Sarunas Jasikevicius (Fenerbahce) lett a legjobb edző az Euroliga 2024–25-ös idényében; ő az első litván tréner, aki megkapta a szovjet edzőlegendáról elnevezett Alekszandr Gomelszkij-trófeát – derül ki a férfi kosárlabda-elitliga csütörtöki közleményéből.

Sarunas Jasikevicius annak ellenére vezette az alapszakasz második helyére a Fenerbahcét, hogy a török csapatot sok sérülés sújtotta az idényben.

Jasikevicius nemcsak az első litván Gomelszkij-díjas, hanem az első olyan nyertese a trófeának, aki korábban játékosként Euroligát nyert (a Maccabi Tel-Avivval kétszer, a Barcelonával és a Panathinaikosszal egyszer-egyszer jutott fel az európai csúcsra). A díjat az Euroliga-csapatok vezetőedzőinek voksai alapján adják át.

A litván sportember 2014-ben zárta le játékos-pályafutását, 2016-ban lett először vezetőedző, méghozzá utolsó játékoskori klubjánál, a Zalgirisnél. Onnan 2020-ban a Barcelonához vezetett az útja – Hanga Ádámnak is volt edzője –, 2023-tól edzi a Fenerbahcét.

 

 

Legfrissebb hírek

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58

Lemondott a vezetőedző, miután a Fenerbahce kikapott Sallaiéktól

Minden más foci
2026.10.28. 09:45

Abu-Dzabiban rendezik az Euroliga négyes döntőjét jövőre és 2029-ben is

Kosárlabda
2026.10.27. 17:45

Nyert a Dortmund, Guirassy egyre közelebb a Borussia BL-gólrekordjához

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 20:44

„Az európai edzők a fejlesztési státusban lévő csapatokat kapják meg”

Amerikai sportok
2026.10.20. 12:13

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Fred: Ten Hag emberileg nem való edzőnek, Duránt csak a pénz érdekli

Angol labdarúgás
2026.10.05. 12:40