Nem akarnak megállni – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2024.05.21. 23:45

Figyelembe véve, hogy a 2019–2020-as idényt törölték, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely nem számít sorozatban ötszörös bajnoknak a honi férfi kosárlabda-élvonalban, ám akkor is már négyes szériát épített ki a vasi klub. Valójában ha a koronavírus miatt nem annullálják azt az évadot, a 2019-ben 11 év után ismét bajnok sárga-feketék most egymást követő hatodik élvonalbeli aranyuknak örülhetnének.

Négy, öt vagy hat, teljesen mindegy. Az 1990-es években domináns Tungsram/Danone-Honvéd, az ezredforduló környékén az Albacomp és a 2010-es évek első felét uraló Szolnoki Olajbányász sem volt arra képes, hogy sorozatban három bajnoki címnél többet gyűjtsön be, viszont a Honvéd azért 1976 és 1986 között összehozott egy tízes sorozatot. A Falco ettől még messze van, ám a stabilitását látva nem tűnik elérhetetlennek. A döntő Szolnokon megnyert negyedik mérkőzése utáni sajtótájékoztatón hétfő este Perl Zoltán csapatkapitány is azt mondta, nem szeretnének itt megállni. Márpedig ha ő mondja, érdemes rá figyelni, hiszen a 2018–2019-es idény közbeni hazaigazolása indította el a siker útján a gárdát, és az egészen biztos, hogy a következő idényt még szülővárosa együttesében tölti a 29 éves hátvéd. Tizenkilenc, 25, 18, 30, ezek voltak a magyar válogatott kulcsemberének pontszámai a finálé négy felvonásán, nem is férhet hozzá kétség, hogy ő volt a legértékesebb játékos a bajnokság utolsó párharcában.

Az edző, Milos Konakov 2017 óta dolgozik a Falcónál, előbb Szrecsko Szekulovics, majd Gasper Okorn segítője volt, 2021 nyara óta ő a szakmai munka első számú felelőse, és egyelőre nem hibázott, mind a három lehetséges alkalommal begyűjtötte a bajnoki trófeát legénységével. A szerb-magyar szakember Okorn segítőjeként a férfiválogatott stábjában is helyet kapott, remélhetőleg ott is minél előbb szép eredmények szegélyezik az útját.

A dinasztia kulcsfigurái közül a legfontosabb maradt a végére: Gráczer György, Gyuri bácsi, az ügyvezető, aki a stabil háttérért felel, és fiatal, rátermett kollégáival nagyszerű munkát végez az irodában. Nem keresi a rivaldafényt, nem tesz hangzatos nyilatkozatokat, mindig higgadt döntéseket hoz, és többéves távlatban gondolkozik. Elképesztő, a neve már több mint negyven esztendeje, az alapítás óta egybeforr a Falcóéval. Neki még hosszú karriert kívánunk, csapatának inkább azt, hogy miközben a nemzetközi porondon öregbíti a magyar kosárlabda hírnevét, idehaza minél jobban meg kelljen izzadnia az újabb diadalokért.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Kosárlabda
2024.05.20. 19:57

Szolnokon ünnepelhette újabb kosárbajnoki címét a Falco

Egyhuzamban ötödször nyert a Szombathely.

 

 

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája

A Falco felállt 19 pontos hátrányból, mégis az Alba nyerte a rangadót a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
Tegnap, 19:09

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 23:19

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
2026.03.20. 08:21

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.03.19. 00:14

Megőrizte az előnyét, ott van a négy között a Falco a FIBA Európa-kupában!

Kosárlabda
2026.03.18. 22:28

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik