Juhász Dorka már szombaton pályára léphet a WNBA-ben

2024.05.25. 12:00
Juhász Dorka ismét bevetésre kész a Minnesota Lynxben (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka visszatért amerikai csapatához, a női profi ligában (WNBA) szereplő Minnesota Lynxhez.

A csapat honlapja közölte, hogy az olasz Familia Schióval bajnoki ezüstérmet nyert magyar erőcsatár már bevethető és az együttesben eddig az ő helyén szerepelt Taylor Soulétól elköszöntek.

A Lynx azt is jelezte, hogy Juhász már a szombati – közép-európai idő szerint 19 órakor kezdődő –, New York Liberty elleni hazai alapszakasz-mérkőzésen pályára léphet.

A 24 éves válogatott kosaras tavaly mutatkozott be a WNBA-ben és első szezonjában 38 mérkőzésen átlagban 6 pontot, 6.5 lepattanót és 2.6 gólpasszt ért el, s az idény végén beválasztották liga újonc ötösébe.

A Lynx három meccsen van túl az alapszakaszban és két győzelem mellett egyszer veszített.

 

Legfrissebb hírek

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
Tegnap, 9:29

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
2026.08.13. 08:45

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
2026.08.10. 08:57

WNBA: rangadót nyertek Juhász Dorkáék

Kosárlabda
2026.08.02. 21:59

WNBA: Juhász Dorka bevágott négy hármast, a Lynx folytatta győzelmi sorozatát

Amerikai sportok
2026.07.31. 11:18

Ismét győzött Juhász Dorkával a ligaelső Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2026.07.29. 08:31

Újra nyert Juhásszal a Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2026.07.23. 08:50

Juhász Dorkával a soraiban győzött a ligaelső Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2026.07.21. 08:49