Hanga Ádám bekerült a Crvena zvezda kupakeretébe

2024.02.14. 11:08
Hanga Ádám egyike a négy légiósnak, akiket a Crvena zvezda nevezett a Szerb Kupa (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám bekerült a Crvena zvezda keretébe a férfi kosárlabda Szerb Kupa e heti küzdelmeiben.

A belgrádiak magyar klasszisa azzal kezdte az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatát, hogy kedden érkeztek meg a Koracs-kupa küzdelmeinek a helyszínére.

„A festői Nisben vagyunk, ahol este a kupa negyeddöntőjében az FMP csapata lesz az ellenfelünk. A nyolcas mezőny a regionális ABA Liga legjobb öt szerb csapatából, a szerb bajnokság éllovasából és két sorsolás útján bekerült együttesből áll. Ha nyerünk, akkor csütörtökön pihenőnapunk lesz, pénteken a Borac vagy a Cacak 94 várhat ránk, és ha azt is sikerrel vesszük, akkor nagy valószínűséggel a Partizan jöhet a döntőben” – sorolta a 34 éves válogatott kosaras, aki büszkén számolt be arról, hogy bejutott a szűkített kupakeretbe: „A kupában klubonként csak négy légiós szerepelhet, így az edzőnek ki kellett vennie három játékost, ezek Mike Tobey, Freddie Gillespie és Javonte Smart lettek. Én bekerültem abba a négy külföldibe, aki pályára léphet.”

Hanga Ádám kiemelte, ez az első trófea, amit megnyerhetnek az idényben, és mindenképpen szeretnék elhódítani. „Speciális a rendszer, mert kieséses a lebonyolítás, így nem lehet hibázni. Spanyolországban sok kupameccsen vettem részt, háromszor meg is nyertem a sorozatot a csapatommal, remélem, itt, Szerbiában is sikerül” – tette hozzá Hanga, aki a jövő héten Európa-bajnoki selejtezőket vív a válogatottal Izlandon, illetve Szombathelyen az olaszok ellen.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 perce

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Háborús bűnöst éltető molinókat osztott meg hivatalos közösségi oldalán a Crvena zvezda

Európa-liga
2026.08.28. 08:06

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

BL-résztvevő csapatot győzött le a DVSC női kézilabdacsapata, az ETO lesz az ellenfele a döntőben

Kézilabda
2026.08.21. 21:55