Női kosár Eb: A szerbek ellen a csoportelsőség lesz a tét – Székely Norbert

Vágólapra másolva!
2023.06.16. 18:25
null
Székely Norbert szerint szinte az egész mérkőzésen jól működött, amit elképzeltek, de a végén valami megváltozott (Fotó: Koncz Márton)
Mint arról beszámoltunk, hiába vezetett a mérkőzés nagy részében, 69–68-as vereséget szenvedett Törökországtól a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokság ljubljanai D-csoportjának második fordulójában. Székely Norbert szövetségi kapitány szerint szinte az egész meccsen jól működött, amit elképzeltek, de a végén valami megváltozott.

 

– A találkozó nagy részében jobban játszottunk, mint a szlovákok ellen, mégis alulmaradtunk.
– Harmincöt percig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, utána olyan dolgok történtek, amelyek nagyon nehezen fogalmazhatóak meg. Az utolsó negyedben sokkal kevésbé lett tisztítva a játék, ami egyáltalán nem kedvezett nekünk. Látnunk kell, hogy csomó hibát is elkövettünk, kicsit lassítottuk a játékot, amikor inkább gyorsítani kellett volna, de menni kell tovább, mert a következő, szerbek elleni meccsnek a csoportelsőség lesz a tétje. Bizakodó vagyok, bár hozzá kell tennem, nagyon aggasztó, hogy a jelek szerint Goree Cyesha és Határ Bernadett térde sincs teljesen rendben, ez kihatással lehet az egész Európa-bajnokságra.

– A törökök a végén elkapták a fonalat, beestek a távoli kísérleteik is, mit lehet tenni, amikor egy csapat ennyire ráérez a dobásra?
– Védekezni kell. A szisztémánkban nem voltunk rosszak. Az, hogy a végén bejött nekik egy két-dobás… Vissza kell nézni, nagyon nehéz azt mondani, hogy ez ellen máshogy kellett volna csinálni valamit, mert szinte az egész mérkőzésen át jól működött, amit elképzeltünk, azonban a végén valamiért ez megváltozott.

– A zóna elleni játékkal ezúttal is meggyűlt a bajunk, miért?
– Azt kérem az ilyen játék ellen is, hogy ha van labdánk, akkor rohanjunk, rohanjunk. Az volt a probléma, hogy felállt a zóna, és mi egy kicsit körülményesebben járattuk a labdát, kevésbé tudott bemenni a labda a belső területekre, ez alapvetően határozta meg a játékot. Ugyanakkor ezt is túléltük volna, a legnagyobb gondunk az utolsó tíz percben adódott, mert előtte is zónázott az ellenfél. Meg kell nézni, mi az, amit még jobban kell csinálnunk.

„Nagyon örülünk, hogy megnyertük a meccset, ebben a szoros csoportban minden mérkőzésnek nagy jelentősége van. Igyekszünk rendre ugyanolyan koncentrációval pályára lépni, lépésről lépésre haladunk, így már a szlovákok elleni találkozó kerül előtérbe. Megmutattuk, mennyire erősek vagyunk csapatként, próbáljuk ugyanilyen szellemiséggel folytatni az Európa-bajnokságot. Számít a megfelelő taktika, de a legfontosabb, hogy nagy szívvel kell játszani” – mondta Göksen Fitik, a törökök bedobója.

„Más ritmusban, jobban kezdtük a mérkőzést, mint a szlovákok ellen, és nem csak a második félidőben mutattuk azt, amit kellett volna. A végén beütött egy mentális rövidzárlat, a zónából emberfogásra átállással megzavartak minket a törökök, nem tudtunk megújulni. Felvettük az ellenfél stílusát, de az nem a mi kosárlabdánk, nem úgy kellett volna játszanunk. Lehet és van is mit tanulni ebből a meccsből, nincsen semmi veszve, megyünk tovább, ki kell javítani a hibákat!” – értékelt Dubei Debóra, a magyarok bedobója.

Kiss Virág: „Azt éreztem, hogy mindenki mindent beleadott”


– Kézben volt a mérkőzés, még jobban, mint a legutóbbi. Hogyan tudtak a végén mégis fordítani a törökök?
– Nagyon nehéz erre mit mondani, mert tényleg a kezünkben volt a meccs, amikor öt ponttal vezettünk, de egyből el is adtuk, az nagyon nagy lélektani előnyt adott nekik. Dobtunk bravúros kosarakat, igaz, a végén jobb döntéseket kellett volna hoznunk, akkor meglett volna a győzelem. Mindenképpen tanulunk belőle.
– A védekezés is sokkal jobb volt, mint az előző meccsen, a támadójátékkal sem volt nagy probléma. Mit lehetne változtatni a szerbek ellen, miben javulhatunk?
– Őszintén szólva nem tudom. Nagyon sokat kiadtunk most magunkból, és nagyon akartuk ezt a győzelmet, azt éreztem, hogy mindenki mindent beleadott. Apró dolgokon múlott, s ha visszanézzük, tudni fogjuk, mit kell kijavítanunk, mi az, amire figyelnünk kell, de ennek a meccsnek most egy kicsit ülepednie kell.

– Lehet abból erőt meríteni, hogy sok mindent jól csináltak, és többnyire működött a játék?
– Feltétlenül meríthetünk ebből erőt, meg kell találnunk a pozitívumokat annak ellenére, hogy vesztettünk. Nagyon fájó vereséget szenvedtünk, nekünk kellett volna győztesként elhagynunk a parkettet. Ahogy említettem, tanulunk ebből, nem adjuk fel, le akarjuk győzni a szerbeket!

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
2. FORDULÓ
D-CSOPORT (Ljubljana)
Magyarország–Törökország 68–69 (18–13, 16–13, 17–16, 17–27)
Ljubljana, 300 néző. V: 
Chueca (spanyol), Kozlovskis (lett), Vujicsics (montenegrói).
TÖRÖKORSZÁG:
 CAKIR 8, UZUN 15/3, Akalan 10/6, Bayram 4, MCCOWAN 14.
Csere:
 Erdogan, Yildizhan 3/3, Fitik 5/3, Ural 4, Güner 3, Önar 3/3.
Szövetségi kapitány:
Ekrem Memnun
MAGYARORSZÁG:
 Studer 4, LELIK 18/12, DUBEI 8, GOREE 14/6, Kiss V. 13/6.
Csere:
 Aho N., Határ 4, Kányási, Ruff-Nagy 7/6, Török Á.
Szövetségi kapitány: 
Székely Norbert
Az eredmény alakulása.
4. perc: 3–5. 6. p.: 7–12. 7. p.: 8–14. 9. p.: 10–18. 16. p.: 22–24. 20. p.: 22–32. 24. p.: 34–40. 29. p.: 39–50. 32. p.: 46–51. 37. p.: 56–63. 38. p.: 62–66. 40. p.: 67–67
MESTERMÉRLEG
Ekrem Memnun:  –
Ahogy mindegyik, ez a mérkőzés is nagyon fontos volt nekünk. Sok fiatal játékos van a keretünkben, és ahogy a szerbek elleni elvesztett meccs, úgy a magyarok elleni győzelem is sokat segít nekünk a fejlődési folyamatban, amin most átmegyünk. Örülök, hogy ismét nyerni tudtunk az Európa-bajnokságon, ahol az utóbbi időben nem voltunk túlságosan sikeresek. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, a magyar csapat tele van tehetséges kosárlabdázókkal, remek együttes, tiszteljük, de megmutattuk, hogy fel tudjuk velük venni a versenyt. Nagyszerűen küzdöttünk, a játékban még fejlődnünk kell, de ha így folytatjuk és önbizalmat szereznek a játékosaink, bizonyíthatják, mennyi potenciál rejlik bennük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik