Férfi kosár Euroliga: Hangáék 15 pontos hátrányból nyertek

Vágólapra másolva!
2019.04.05. 23:22
null
A Barcelona férfi kosárlabdacsapata Hanga Ádám jó játékával nagy hátrányból fordított, és győzelemmel zárta az Euroliga alapszakaszát.

A Barcelona és a Himki Moszkva számára is tét nélküli volt az Euroliga alapszakaszának utolsó fordulója. Az oroszok már régen elbúcsúztak a rájátszásba jutás lehetőségétől, Hanga Ádámék pedig a múlt héten bebiztosították a hónapok óta birtokolt ötödik helyüket és lélekben már a remeknek ígérkező Efes elleni negyeddöntős párharcukra készülhetnek.

A Himkinél nem is lépett pályára az első számú sztár, Alekszej Sved, az oroszok ettől függetlenül viszont remekül kezdtek, Andrej Zubkov főszereplésével 32–21-re nyerték meg az első negyedet, 26–41-nél pedig már 15 ponttal vezettek. Ekkor aztán 16–0-s rohanással fújt riadót a Barca, a nagyszünetben már a hazaiak vezettek egyetlen ponttal (44–43), amire a meccs eleje óta nem volt példa.

Fordulás után újra nyeregbe került a Himki, ám a Barca is adott magáról életjeleket, méghozzá elsősorban Hanga pörgött fel a katalánoknál. Honfitársunk nemcsak szokása szerint hasznosan, hanem rendkívül látványosan is játszott, a teljesség igénye nélkül blokkja, labdaszerzése, triplája és zsákolása is talpra ugrasztotta a Palau Blaugrana közönségét.

A meccset így aztán behúzta az elfáradó Himki ellen a Barca, Hanga Adám pedig kezdőként 22 perc alatt 12 pontot (4/3 dupla, 5/2 tripla) dobott, leszedett 3 lepattanót, adott 2 gólpasszt és 1 blokkot, szerzett 2 labdát, kapott 2 blokkot, és beütött, illetve kiharcolt 1-1 faultot, ami 14 VAL-t ért számára.

FÉRFI EUROLIGA
Barcelona (spanyol)–Himki Moszkva (orosz) 83–74
(21–32, 23–11, 10–15, 29–16)

 

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
8 órája

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik