Női kosár Eb: Rátgéber László készíti fel a játékvezetőket

MTI MTIMTI MTI
2017.06.12. 18:49
Rátgéber László felkészítő előadásokat tart a játékvezetőknek a pénteken Csehországban rajtoló női kosárlabda Európa-bajnokság előtt.

A mesteredző hétfőn Prágából elmondta az MTI-nek, a nemzetközi szövetség (FIBA) két éve, a budapesti Eb előtt is kiválasztotta őt, hogy tartson továbbképzést, és ennek sikere nyomán érkezett az újabb felkérés.

„Instruktorként két előadást fogok tartani a kollégáknak, ezek során áttekintünk bizonyos technikai elemeket. Az elzárás például problémás mozzanat, a bírók gyakran helytelenül védő vagy támadó hibát ítélnek egy-egy erős elzárás nyomán. Ezzel összefügg egy másik téma, a színészkedés is” – fejtette ki a korábbi pécsi sikerkovács, aki egyik prezentációját előadóteremben, a másikat pedig – játékosok bevonásával – csarnokban tartja majd.

A pécsi Rátgéber Akadémia vezetője elmondta, a FIBA kérésére júliusban Zágrábba utazik, ahol kezdő nemzetközi bíróknak tart továbbképzést.

A pénteken kezdődő Európa-bajnokságon a magyarok a házigazdákkal, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal, valamint az ukránokkal szerepelnek egy csoportban. A mérkőzéseket Királyváradon (Hradec Králové) játsszák.

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56