NBA: Davis 55 éves rekordot döntött meg, Nyugat nyerte az All-Star-gálát

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.02.20. 08:05
null
Anthony Davis elvitte a show-t (Fotó: Twitter)
Nyugat válogatottja nyert a február 19-i 66. NBA All-Star-gálán, amely ismét pontrekordot hozott. Az MVP-címet begyűjtő, 52 pontig jutó Anthony Davis 55 éves rekordot döntött meg a győztes csapatban.

Davis elvitte a show-t Westbrook elől. Az OKC klasszisa megcélozta sorozatban harmadik All-Star MVP-címét is, a padról beszállva húsz perc alatt 41 pontot rámolt be, de a hazai közönség előtt játszó Anthony Davis keresztülhúzta a számításait. A Pelicans magasembere 39 mezőnykísérletéből 26-szor betalált és 52 pontig jutott, ezzel megdöntötte Wilt Chamberlain 55 éves All-Star rekordját – AD szerint most jöhet a 100 pontos meccs is... Kobe Bryant 2011-es címe óta ő az első, aki otthon tudott MVP-lenni az All-Star gálán, ez pedig saját bevallása szerint nagyon sokat jelent neki.

Westbrook és Durant: múltidézés. Feszült volt a viszony a két korábbi csapattárs között ebben a szezonban, a legutóbbi Warriors–Thunder meccsen keményen össze is szólalkoztak, de ezen az estén ezt maximálisan maguk mögött hagyták. Passzoltak egymásnak, mosolyogtak, beszélgettek a bemelegítésnél, majd megcsinálták az este egyik leglátványosabb játékát is, mintegy felidézve a közös OKC-s múltjukat...

Megdőlt a pontrekord. Még a korábbi gálákhoz képest is kevés volt a védekezés, nem nagyon álltak egymás elé a játékosok, ennek lett a vége az összesen közel négyszáz pont – egész pontosan 374, amellyel új rekordot állítottak fel a felek. Nyugatról már szóltunk, Keleten a 12 zsákolást bemutató Giannis Antetokounmpo vitte a prímet, de jól játszott Kyrie Irving, valamint az All-Star története során a háromszáz pontot elsőként elérő LeBron James is. A keret minden tagja 18-24 perc között játszott. Nem volt ez így egyébként Nyugaton, ahol DeMarcus Cousins csak két percet töltött a parketten egy kisebb sérülés miatt és Kawhi Leonard is pihenőt kért a második félidőben.

66. NBA ALL-STAR-GÁLA, NEW ORLEANS
NYUGAT–KELET 192–182
Nyugat legjobb dobói:
Davis 52, Westbrook 41/21, Durant 21/6, Curry 21/15
Kelet legjobb dobói:
Antetokounmpo 30, James 23/9, Irving 22/18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik