Férfi kosár EuroChallenge: Pór Péter szerint nekimennek a Bonn-nak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.22. 10:14
Címkék
A keddi Chalon–Bonn mérkőzést követően izgalmas hajrá várható a férfi kosárlabda EuroChallenge nyolcaddöntős szakaszának jövő heti záró fordulójában, amelynek során a Szolnok a Bonnt fogadja.

A J-csoport utolsó előtti körében a Tisza-partiak – még február 7-én – 86–84-re kikaptak a belga Aalstar vendégeként, majd kedden a francia együttes 88–66-ra verte meg a németeket. 86–84-re kikaptak a belga Aalstar vendégeként, majd kedden a francia együttes 88–66-ra verte meg a németeket.

Pór Péter, a magyar bajnok vezetőedzője nem szeretné a véletlenre bízni a továbbjutást:

„Három eshetőség lesz, ezek közül az a legbiztosabb, ha jövő kedden legalább tizenöt ponttal megverjük a Bonnt, ugyanis januárban tizennégy ponttal kaptunk ki Németországban – nyilatkozta az MTI-nek szerdán a szakember. – Így biztosan bejutunk a nyolc közé, míg ha ennél kisebb különbséggel nyerünk, akkor nem a mi kezünkben van a sorsunk, és csak akkor léphetünk tovább, ha a másik meccsen a belgák legyőzik a franciákat. Ha pedig kikapunk, akkor elfelejthetjük a negyeddöntőt. Úgyhogy nincs mese, nekimegyünk a Bonn-nak, ami a csövön kifér!″

Ami a jövő heti mérkőzés előtti hangulatot illeti, Pór Péter hozzátette:

„Nagyon várják a fiúk a keddi meccset, elvégre nem sokszor adódik olyan lehetőség egy magyar csapat számára, hogy bejuthat a nyolc közé valamelyik európai kupasorozatban. Soós Gábor térde még nem egészséges, de a jövő hétre remélhetőleg rendbe jön.″

Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
51 perce

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
2 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
3 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
3 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
3 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
3 órája
Ezek is érdekelhetik