A bajnoki cím lehetne Dzunics számára az igazi születésnapi ajándék

2009.06.02. 16:08
„Micsoda születésnap!” – sóhajtottak többen is a lelátón helyet foglalók közül azt követően, hogy szombaton az Atomerőmű 79–77-re felülmúlta a Pécset a férfibajnokság döntőjének második meccsén Pakson, s ezzel 2–0-s előnybe került az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A nap hőse Dzunics Braniszlav, a tolnaiak mestere volt, aki éppen aznap lett 45 éves. Ha ma megismétli a Paks az első meccs produkcióját, és ismét győztesen távozik Pécsről, akkor sima 3–0-val lesz bajnok, de ha veszítene is, a pályaelőny már így is nála van.
Első aranyérmét szerezheti meg edzőként Dzunics Braniszlav
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Első aranyérmét szerezheti meg edzőként Dzunics Braniszlav
Első aranyérmét szerezheti meg edzőként Dzunics Braniszlav
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Első aranyérmét szerezheti meg edzőként Dzunics Braniszlav

„Tökéletes este volt, hiszen nyertünk, és karnyújtásnyira kerültünk az aranyéremhez – mondta pünkösdhétfőn Dzunics. – Szolidan ünnepeltünk, a feleségem hozott két tortát, s a meccs után a csapattal megettük őket. A buli elmaradt, de ez egyáltalán nem baj, mert kedden remélhetőleg behozhatjuk a lemaradást, ha megnyerjük a bajnokságot.”

A paksi összecsapáson a hazaiak külföldi játékosai remekeltek, a négy amerikai összesen 69 pontot szerzett. Sokak szerint egy magyar bajnokcsapatot úgy lehet a legkönnyebben felépíteni, ha valaki vesz négy jó légióst. Dzunics ezzel nem ért egyet.

„Jó együttest kialakítani és az egységet megteremteni nem azon múlik, hány légiósod van. Játékosokkal dolgozom, akik kosárlabdáznak” – véli a szakember.

A bajnokavatáshoz nyerni kell idegenben. A pécsiek a szemműtéten áteső Bencze Zoltán mellett másik centerüket, Grebenár Pétert is nélkülözni kénytelenek, talpsérülése miatt ő sem játszhat kedden.

„Grebenár több injekciót kapott, de nem kockáztathatjuk az egészségét, még a bajnoki döntő miatt sem. Másképpen kell játszanunk, hogy legalább az esélyünk megmaradjon. Nagyon számítunk a közönségre, talán a szurkolók átlagosnál is hevesebb buzdításával sikerülhet a szépítés” – vélekedett Sztojan Ivkovics szakmai igazgató.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I

DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Pécsi VSK-PANNONPOWER–Atomerőmű SE 18 ó
  • Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az Atomerőmű javára.
Legfrissebb hírek

Harmadszor is legyőzte hazai pályán az Atomerőműt, bronzérmes a Kaposvár a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.25. 20:08

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, Ferencz Csaba elbúcsúzott, kiesett a ZTE

Kosárlabda
2026.05.23. 20:54

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.20. 20:50

Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik

Kosárlabda
2026.05.14. 20:35

Söprés az elődöntőben, zsinórban harmadszor is Olaj–Falco finálé lesz a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.08. 20:07

Az Olaj nagy csatában, a Falco magabiztosabban nyert idegenben a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
2026.05.05. 19:58

A Szolnok és a Szombathely is hazai pályán nyert a férfi kosárlabda elődöntőiben

Kosárlabda
2026.05.02. 20:05

Söpréssel elődöntős az Olaj, a Falco és az Atomerőmű a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.24. 19:58
Ezek is érdekelhetik