A Superman-jelmezes Dwight Howard nyerte az idei zsákolóversenyt

Vágólapra másolva!
2008.02.17. 11:25
A Superman-jelmezbe öltözött Dwight Howard, az Orlando Magic centere nemcsak „repülő” képességeit, de kreativitását is megcsillogtatta, és fölényesen nyerte szombaton az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2008-as zsákolóbajnokságát az All Star-gálának otthont adó New Orleansban. Saját bevallása szerint a magas emberekért nyerte meg a versenyt, akik a közhiedelem szerint nem tudnak látványosan zsákolni. Howard most erre alaposan rácáfolt.
Superman (azaz Dwight Howard) győzelmet érő repülés (zsákolása)
Superman (azaz Dwight Howard) győzelmet érő repülés (zsákolása)
Superman (azaz Dwight Howard) győzelmet érő repülés (zsákolása)
Superman (azaz Dwight Howard) győzelmet érő repülés (zsákolása)

Szavazás

Ön szerint ki lesz az NBA bajnoka 2008-ban?

Írja be az itt látható számot!
A 22 éves kosaras a nézők szavazatainak 78 százalékát kapta, így elhódította a trófeát a címvédő, és egyébként szintén fantasztikus zsákolást bemutató Gerald Greentől. Howard első zsákolása alkalmával a palánk mögül indulva, a plexire rádobva, majd a mögül vágta be a gyűrűbe a labdát, őt követte a tavalyi verseny győztese, a Minnesota Timberwolves bedobója, Gerald Green.

Mutatványa lenyűgöző volt, bár messziről nyilván nem tűnhetett túl látványosnak azon kívül, hogy a 204 centiméter magas játékos valóban hatalmasat ugrott. A mutatvány lényege nem ez volt: csapattársa elhelyezett a gyűrű tövében egy sütit, rajta gyertyával, amit meggyújtott.

A repülő Green két kézzel húzta bele a gyűrűbe a társától kapott labdát, közben pedig elfújta az égő gyertyát úgy, hogy a süti a helyén maradt a mutatvány után is. Valóban fantasztikus volt a zsákolás, de leginkább a gyűrű tövében elhelyezett kamera szemszögéből lehetett látványos.

Ennek ellenére a közönség tetszését méltán elnyerte, így a Howardnak elő kellett rukkolnia valamivel, ami valóban különleges, és megszerzi neki a trófeát. A center tehát össze is szedte magát: előbb Superman-jelmezt öltött palásttal együtt, majd kis híján a büntetővonalról elugorva kapta el a levegőben a labdát, és egy kézzel, a gyűrű érintése nélkül zsákolta be azt. A trófea pedig az övé lett.

„Ez sokat jelent nekem. Ez a győzelem a miénk, nagy embereké - kezdte verseny utáni nyilatkozatát a 213 centi magas győztes. - Az emberek általában azt mondják, a magas játékosok nem tudnak látványosan zsákolni. Értük - értünk - akartam ezt megnyerni. Imádok zsákolni, pontjaim kilencven százalékát ebből szerzem.”

A verseny történetében először használták az új, „high-tech” szavazási rendszert, a bírák között helyet foglaló nagyok közül azonban Julius Erving és Magic Johnson is úgy nyilatkozott az első kör után, hogy Howardot tartják a befutónak. A center már említett első zsákolása ugyanis mind őket, mind a közönséget lenyűgözte. Csak említésképpen: a játékos már két éve dolgozik ezen a megoldáson, és csak most mert vele előrukkolni. Jól tette.

„A nézők imádják ezt, mert elegük van a régi, százszor látott zsákolásokból. Valami különlegeset akarnak, ami mintegy megfűszerezi a szórakozásukat - tette hozzá Howard. - Láthattuk a mai versenyen: ezt minden versenyző így gondolta.”

A verseny első körében Howard megkapta a maximális ötven pontot, míg a memphisi Rudy Gay és a torontói Jamario Moon kísérleteit kevesebbre értékelte a zsűri. A végső győzelemnél saját bevallása szerint is sokat nyomott a latban Superman-öltözéke, mellyel színt vitt a versenybe. Green „sütis-gyertyaelfújós” zsákolását (elnézést, nem találtam jobb terminus technicust - a szerk.) Howard így kommentálta:

„Gondoltam, hogy valami ilyesmit forgat a fejében. Nagyon hatásos volt a zsákolása. Komolyan mondom, először azt hittem, zsákolás közben egyszerűen leveszi a sütit a gyűrű tövéről, és megeszi, miközben a labdát belepasszírozza a gyűrűbe. Ha ezt megcsinálta volna, biztosan nyer.”

Green másodszorra cipőit levetve, egy szál zokniban ugrott el, kapta a labdát, majd vágta a gyűrűbe, de Howard supermanes zsákolásával végül maga mögé utasította.

Dwight Howard egyébként a Keleti Főcsoport kezdőötösében lép pályára a mai All Star-gálán egy csapatban Dwyane Wade-del (Miami Heat), Kevin Garnettel (Boston Celtics, sérülés miatt ugyan játéka kérdéses), LeBron Jamesszel (Cleveland Cavaliers) és Jason Kiddel (New Jersey Nets). A Nyugati Főcsoport kezdőötöse: Kobe Bryant (Los Angeles Lakers), Carmelo Anthony (Denver Nuggets), Jao Ming (Houston Rockets, Tim Duncan (San Antonio Spurs) és Allen Iverson (Denver Nuggets).

JASON KAPONO MEGVÉDTE CÍMÉT

Az idei ALL Star-gála hárompontos dobó versenyét Jason Kapono, a Toronto Raptors hátvédje nyerte, és megvédte címét. Kapono az utolsó körben Daniel Gibsont (Cleveland Cavaliers) és Dirk Nowitzkit (Dallas Mavericks) utasította maga mögé.

DWIGHT HOWARD AZ INDULÓKRÓL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik