Hét ponttal győzött a Dombóvár csapata a kecskeméti meccsen

Vágólapra másolva!
2007.11.24. 20:35
Címkék
A pontosabban dobó dombóváriak megérdemelt győzelemmel feledtették az őket elkísérő népes szurkolótáborral a paksiak elleni presztízscsata elbukását.

Jobban kezdtek a hazaiak, akik eleinte támadásban sokkal precízebbek voltak ellenfelüknél, védekezésben viszont túl sok személyi hibát követtek el – szerencséjükre vendégeik igencsak bizonytalanok voltak a büntetővonalról. Különösen a legutóbbi, Atomerőművel szembeni megyei rangadó során is sokat hibázó Michael English, aki az első négy kísérletét elrontotta a vonalról. A másik palánknál remek csapatjátékot nyújtott az Univer, szépen megoszlottak a pontok a kezdőötös tagjai között, a csereként beálló fiatalok közül azonban egyedül Szabó Zsolt tudott beletenni bármit is a közösbe.

A jól egy-egyező, de kollektív kosárlabdában kevésbé jeleskedő dombóváriak azért nem engedték el nagyon a hazaiakat, és amikor a második negyed hajrájában elérte a tíz pontot a kecskeméti előny, robbantottak. A magát a gyűrű alatt is feltaláló, 193 centis hátvéd, Julien Mills vezérletével 13 pontot dobtak sorozatban, miközben Zsoldos András tanítványai rendre elhibázták az amúgy szépen kijátszott dobóhelyzeteket. A Planet Leasing felzárkózásához, majd fordításához tehát az Univer is kellett, éppen ezért meglepetést keltett, hogy a jól igazán csak az utolsó percekben játszó látogató vezetett a félidőben.

A harmadik negyed már roppant kiegyensúlyozott játékot hozott, négy pontnál nagyobb különbség nem is alakult ki, az is csak egyszer, amikor már a sokadik labdát adták el a vendégek. A váltott vezetés sok izgalmat, a meccs maga viszont sok hibát hordozott magában, de a közönség élvezte a látottakat, igaz, bosszúságának is többször hangot adott. A játékrész hőse egyértelműen a dombóvári Marco Sanders volt, aki nagyon megszórta magát a találkozó ezen szakaszában: 10 perc alatt 11 pontot postázott a négyes posztról.
Váratlan fejlemény a végjátékban: érthetetlen módon leült a meccs a záró negyed első felében, amelynek eredménye 6–5 lett az Univer javára. A kevés kosár bizony nem a nemzetközi szintű védekezésnek volt a folyománya, ám aztán az utolsó öt percre újra szórakoztatóvá vált a sok család szombat esti programjául szolgáló kosárlabda-mérkőzés. Noha a negyed elején még visszavette egyszer a vezetést a pályaválasztó, a hajrá már a rutinosabb légiósokat felvonultató DKC-é volt, amely a legfontosabb időszakban hibázott a legkevesebbet. Ennek ellenére egészen az utolsó percig volt esélyük a kecskemétieknek, amikor azonban Mills bevágott egy triplát úgy nyolc méterről, és megduplázódott az addigi hárompontos vendégelőny, eldőlt a csata.

Ezután már csak annyi maradt, hogy a helyi krónikás szomorúan megjegyezze: 2003 májusa után most tudott nyerni másodszor Kecskeméten a Dombóvár.
UNIVER-KECSKEMÉT - PLANET LEASING DOMBÓVÁR KC 76–83 (21–15, 20–27, 20–21, 15–20)
A mérkőzés osztályzata: 3
Kecskemét, 1700 néző.
V: Valovics, Benczúr, Hegedűs
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–1. 6. p.: 14–6. 8. p.: 16–14. 11. p.: 23–15. 15. p.: 27–25. 17. p.: 39–29. 20. p.: 39–42. 23. p.: 51–48. 25. p.: 51–53. 28. p.: 59–55. 31. p.: 64–63. 33. p.: 64–68. 37. p.: 74–75
KECSKEMÉT
Sigurdarson 11/9, Blair 14/6, Horváth Á. 5, JEFFERSON 21/6, FIEGI 13,
CSERE: Halmai, SZABÓ ZS. 11/3, Csabay, Tóth P. 1
DOMBÓVÁR
Simon N., MILLS 30/6, ENGLISH 12/3, SANDERS 17/3, WILEY 13/3
CSERE: Bódi 6/3, Deák 5/3, Molnár M.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik