Majdnem 30 milliárd forint illeti meg Michael Jordan feleségét

Vágólapra másolva!
2007.11.13. 11:42
Óriási összeget, magyar forintban kifejezve több mint 29,2 milliárdot köteles kifizetni minden idők legjobb kosárlabdázója, Michael Jordan volt feleségének, Juanitának – mondta ki a válóperben eljáró bíróság. A házasság 17 év után bomlott fel.

A 168 millió dollár mellett Juanitának jár még egy hét hektáros ingatlan is Chicagóban, illetve neki ítélték a pár három közös gyermekét is.

Michael Jordan és Juanita egy évvel az esküvőjük után utólagos házassági szerződést kötött egymással, amely szerint MJ összes vagyonának a fele az asszonyé.

Ugyanakkor a válóperben nem ítéltek meg ennyit Juanitának, mivel a 168 millió dollár csak a harmada annak, mint amennyi a „Levegő Urának” a teljes vagyona.

Mint azt hétfőn megírtuk, Michael és Juanita Jordan legidősebb fia, Jeffrey a hétvégén mutatkozott be az amerikai egyetemi bajnokságban, de a mérkőzésen csak az édesanya jelent meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik