NBA: véget ért a Jordan-éra Charlotte-ban

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.07.24. 14:15
null
Fotó: Getty Images
Michael Jordan, minden idők egyik legjobb kosárlabdázója eladta többségi tulajdonrészét az észak-amerikai profi ligában (NBA) szereplő Charlotte Hornets csapatában.


A 60 éves sportvezető, játékosként hatszoros NBA-bajnok Michael Jordan 2010-ben vásárolta meg a Hornets többségi tulajdonrészét, az azóta eltelt időben a klub 423 győzelem mellett 600 vereséget könyvelhetett el, ami a ligában csak a 26. legjobb mérlegnek számít.

A Hornets a legutóbbi hét szezonban nem jutott rájátszásba, ahol a Jordan-korszakban egyetlen párharcot sem tudott nyerni. A Chicago Bulls legendája – aki kisebbségi tulajdonos marad – anyagilag jól járt az üzlettel, ugyanis 2010-ben 275 millió dollárért szerezte meg a klub 65 százalékát, aminek nagy részétől most 3 milliárd dollár ellenében vált meg.

Az üzlet ezen a héten zárul le hivatalosan, az új többségi tulajdonos egy Gabe Plotkin és Rick Schnall vezette konzorcium lesz. Előbbi eddig a klub kisebbségi tulajdonosainak egyike volt, utóbbinak korábban az Atlanta Hawksban volt részesedése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik