Pontosan a pénzről van szó

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2004.11.26. 22:07
Címkék
Pontlevonás! Megszületett az első olyan hatályos döntés a - különben messze nem egy, hanem rengeteg csapat háza táján súlyos problémákat okozó - játékosoknak való tartozások miatt, amely után immár nemcsak a zsebekbe kell belenyúlni, hanem a bajnoki tabellába is: immár hatályos határozatnak tekinthető, hogy a Szolnoki MÁV-Coop SE elbúcsúzhat eddig megszerzett pontjai egyikétől.
"A büntetés jogerős, mert a Tisza-partiak a megadott határidőre nem fizették ki korábbi játékosaikat, illetve nem igazolták azt, hogy ez megtörtént. Ilyen esetben egyébként ez a legenyhébb szankció, mert a kizárás vagy az alacsonyabb osztályú bajnokságba való sorolás jöhetett volna még szóba" - tudtuk meg Nyíri Dezső női ligaelnöktől, aki azt is hozzátette, hogy konkrétan a Milka Bjelicának és Ana Perovicsnak fennálló fizetési kötelezettség elmulasztása miatt jár pórul a Magyar Kupa címvédője. A sportvezető elmondta még, hogy az általa irányított szervezet részéről lezárult az ügy, a MÁV-Coop SE vezetősége ezek után mindössze annyit tehet, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségéhez. Azonban ez a testület sem másíthatja meg a verdiktet, pusztán azt állapíthatja meg, hogy jogszerű volt-e, és ha esetleg a nemleges verzió mellett tenné le a voksát a tagok többsége, új eljárásra kötelezheti a női hivatásos alszövetséget.
"Tisztában vagyunk vele, hogy jóváhagyták a határozatot az egy pont levonásáról, ám továbbra sem értünk vele egyet, mert úgy gondoljuk, hogy ha kicsit későn is, de eleget tettünk a hiányok pótlásának - kommentálta a fejleményeket Tóth Attila, a szolnokiak szakosztályvezetője. - Bemutattuk azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják a játékosokkal és a menedzserekkel való megegyezést, sőt az eltelt idő alatt nagyrészt teljesítettük is a vállalt kötelezettségeinket, ezért jogorvoslatért fogunk fordulni az MKOSZ elnökségéhez."
Vagyis az ügy mégiscsak folytatódik, de mivel jogerős döntésről van szó, mi ezennel levonjuk az egy pontot a sárga-kékektől. S, ahogy a zuhanyhíradóból halljuk, úgy tűnik, nem ez az utolsó ilyesfajta kellemetlen kötelezettségünk ebben az idényben… ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
8 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
52 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája